Az apja lehetne! 27 évvel fiatalabb diáklánnyal jött össze a színész
Az 50 éves Jim Carrey és 23 éves orosz kedvese, Anastasia Vitkina lassan egy éve boldogok együtt.
Habár már 50 éves, Jim Carrey, úgy tűnik, még mindig igazi nőcsábász, és egyelőre semmi jelét nem mutatja, hogy meg akarna állapodni.
Nem egészen fél éve, tavasszal számoltunk be róla, hogy egy nála közel 30 évvel fiatalabb, orosz származású szépség, Anastasia Vitkina csavarta el a fejét, akit állítólag feleségül is akart venni, legalábbis a pletykák szerint.
27 év korkülönbség
Esküvőről azonban azóta sincs hír, de a jelek szerint mégis remekül elvannak együtt. Ősszel például Malibun kapták lencsevégre őket, amint romantikusan andalogtak a parton.
Akár apának és gyermekének is hihetné őket a gyanútlan járókelő, mivel az egyetemista lány még csak 23 éves - a párt azonban a nagy korkülönbség cseppet sem zavarja.
A humorista, aki januárban már az 51. születésnapját ünnepli, mindig is eseménydús szerelmi élettel büszkélkedhetett.
Kétszer nősült meg, és olyan híres hölgyek is megfordultak az ágyában, mint például January Jones vagy Renee Zellweger.
Színésznő helyett diák
Most mégsem szakmabélit választott, hanem egy egyszerű diáklány tett rá nagy hatást, akivel még 2011 végén hozta össze a sors.
Sokan nem jósoltak túl nagy jövőt a románcnak, de eddig még rácáfoltak ezekre a számításokra, ugyanis lassan egy éve tart már a kapcsolatuk.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
Az Ace Ventura sztárjának egyébként eddig egy gyermeke született, Jenny McCarthy modell-színésznőtől, akivel öt évig volt együtt. Kisfiuk, Evan már tízéves, és édesanyja szerint, talán autizmusa miatt, a színész nem tartja vele a kapcsolatot, amiért többször a nyilvánosság előtt tett neki szemrehányást.