37 évesen legyőzte a mellrák az ismert valóságshow-sztárt

Jennifer Lyonnál évekkel ezelőtt diagnosztizálták a betegséget, ám nem sikerült megmenteni az életét.

2010. január 19-én 37 évesen mellrákban elhunyt Jennifer Lyon, adta hírül a People. A nagy népszerűségnek örvendő amerikai hölgy hírnevét a Survivor című valóságshow 2005-ös, Palauban játszódó versenyének köszönhette, ahol végül minden igyekezete ellenére a negyedik helyen végzett.

A valóságshow-sztárnál néhány hónappal azután diagnosztizálták a mellrákot, hogy elhagyta a Csendes-óceánon található egzotikus szigetet.

A kór azonban meglehetősen előrehaladott állapotban volt, ezért Lyont azonnal megműtötték, illetve kemoterápiának vetették alá, és a tamoxifen nevű hatóanyaggal próbálták megakadályozni a betegség kiújulását.

Kiszedette implantátumait

- 2004 nyarán valami szokatlant éreztem a jobb mellemben. Ám akkor még arra gondoltam, csak az egyik sebhely lehet, mivel a plasztikai sebészek implantátumokat helyeztek a melleimbe.

Ezektől aztán meg is szabadultam – nyilatkozta Lyon 2005 októberében a People-nak.

Egykori csapattársai kedves és bátor nőként emlékeznek rá. Lyon a kegyelem példaképe, mondta róla Ian Rosenberger.

A műsor házigazdája, Jeff Probst is szeretettel idézte fel az utolsó hónapokat - sok időt töltött a haldokló Jennifer társaságában.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Feldolgozni a halált

- Ha valamit megtanultam Jentől, akkor az az, hogy ne félj megkérdezni a haldoklót, mit érez azzal kapcsolatban, ami vár rá. Muszáj beszélniük valakivel arról, hogy mi jár a fejükben – nyilatkozta Probst.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A mellrák számos híresség halálát okozta, többek között Bette Davis, Ingrid Bergman, Nina Simone és Dusty Springfield is ebben a betegségben hunyt el.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük