Patrick Swayze ezzel hozta ki a sodrából Jennifer Greyt a forgatáson: később sírva könyörgött a bocsánatáért
Patrick Swayze még a Vörös hajnal forgatásán akasztotta ki Jennifer Greyt.
Jennifer Grey és Patrick Swayze párosáról mindenkinek a Dirty Dancing ugrik be, pedig nem ez volt az első közös filmjük, hanem az 1984-ben megjelent Vörös hajnal, melynek forgatásán a színész túl messzire ment a viselkedésével, vallotta be a színésznő a The View című műsorban.
Jennifer Greytől bocsánatot kellett kérnie Patrick Swayzenek
Grey bevallotta, hogy az első közös filmjük forgatásán Swayze nem tett rá túl pozitív benyomást.
- Patrick engem és mindenki mást is megszívatott többször. Ilyen igazi macsó volt, én pedig már nem bírtam mellette tovább. Azt gondoltam: "Kérlek, elég legyen ebből a pasiból" - emlékezett vissza.
Ennek eredményeképpen, amikor még a Dirty Dancing válogatója zajlott, a színésznő nem támogatta, hogy Swayze legyen a partnere annak ellenére, hogy neki táncosmúltja is volt. Azonban egy jelenetpróba alatt megtört a jég.
- Félrehúzott engem a folyosóra, és ezt mondta nekem: "Szeretlek, szeretlek, és annyira sajnálom, és tudom, hogy nem akarod velem csinálni ezt a filmet." Könnyesek voltak a szemei, és az én szemeim is, de nem ugyanazért. Ekkor esett, le, hogy ez a férfi küzd értem. Azt mondta: "Nagyon jók lennénk, ha együtt csinálnánk."
Ezután visszatértek a próbára, és a többi már történelem, hiszen sikeresen leforgatták a filmet, ami a '80-as évek egyik legnagyobb klasszikusává nőtte ki magát.
Jennifer Grey lánya
Nézd, milyen szép nő lett a színésznő lányából!
A Dirty Dancing Babyje megmutatta 21 éves lányát: Stellából igéző szépség lett
Jennifer Grey lányán ámultak a rajongók.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images