Legyőzte a rák! 3 héttel a fia halála után elhunyt az ismert modell
A modell Jeanne Martin, a legendás színész, Dean Martin második felesége 89 éves volt.
2016. augusztus 24-én, szerdán, 89 éves korában elhunyt Jeanne Martin, a legendás színész, Dean Martin második felesége, jelentette be a szomorú hírt családja a Hollywood Reporternek. Jeanne Martin 89 éves volt, és halálát rák okozta, de betegségéről egyelőre nem árultak el többet.
Eredetileg Dorothy Jean Bieggerként látta meg a napvilágot, nevét pedig fiatalkorában változtatta meg Jeanne-ra, amikor Miamiban modellkedett. 1948-ban ismerkedett meg egy újévi partin Dean Martinnal, ahol rögtön egymásba szerettek, és egy évvel később össze is házasodtak - Jeanne ekkor mindössze 22 éves volt.
Három közös gyermekük született, akik közül két fia is elhunyt már: Dean Paul 1987-ben egy repülőgép-balesetben vesztette életét, Ricci Martin énekes pedig mindössze három héttel ezelőtt hunyt el 62 éves korában. Jeanne és Dean Martin 23 éves házasság után váltak el 1973-ban, Jeanne sosem házasodott meg újra.
Sztárok, akiket legyőzött a rák
Angelina Jolie édesanyját, Marchelin Bertrand színésznőt és a nagynénjét is a mellrák, illetve a petefészekrák vitte el. Képes összeállításunkban a sztárok, akik alulmaradtak a betegséggel szemben.
7 év küzdelem után vitte el a rák a gyönyörű színésznőt! A lánya nem ilyen sorsot akart
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















