Forgatás közben hunyt el az imádott Jean Harlow

26 éves volt

Jean Harlow csillogó élete tragikusan korán ért véget, mégis több mint 40 filmet hagyott az utókorra.

A harmincas években – a gazdasági válság ellenére - a hollywoodi álomgyár irdatlan mennyiségben ontotta magából a nagy költségvetésű filmeket, melyeknek Jean Harlow volt az egyik legfényesebb csillaga. Neki köszönhetően az MGM volt a kor egyetlen nyereséges filmstúdiója.

Ő volt a filmtörténet első platinaszőke színésznője

Az 1911-ben, Kansas Cityben született szépség – eredeti nevén Harlean Harlow Carpenter – gazdag házaspár egyetlen kicsi lányaként nőtt fel édesanyja kényeztető és uralkodó szeretete alatt – otthon nem is keresztnevén, hanem csak Babynek szólították -, aki már a kezdetektől a színészet felé terelgette babarcú kislányát.

Végül egy véletlennek köszönhetően – a csinos lány barátnőjét kísérte el egy felvételre, de a producernek rajta akadt meg a szeme – bekerült
A pokol angyalai és a Platinaszőke című filmekbe, melyekkel azonnal meg is alapozta szexszimbólum státuszát.

Feltűnő külsejével korán kiérdemelte beceneveit – Platina Szőkeség, Szőke Bombázó -, de egyedülálló adottságával tudott is bánni. Erőteljes erotikus kisugárzása révén mágnesként vonzotta a férfiakat.

Szenvedélyes kapcsolatokba bonyolódott

Színésznőként uralta a vásznat, nem csoda, hogy magába bolondította szinte az összes partnerét, nem is beszélve a mozilátogató férfiakról.
Harlow szerelmes típus volt, magánélete is elég mozgalmasan alakult.

Már 16 évesen hozzáment Charles McGrew-hoz, egy gazdag ficsúrhoz, akit - 1932-ben, karrierje beindulása után - el is hagyott új választottja, Paul Bern miatt. A pofozkodásokkal és veszekedésekkel tarkított új házasság kárászéletű volt, Bern ugyanis még ugyanabban az évben öngyilkos lett.

A botrány után a Vacsora nyolckor és a Szexbomba sztárja a kor ünnepelt bokszolójával, Max Baerrel keveredett szenvedélyes viszonyba, de a stúdió nem akart több balhét, és letiltotta a románcot. A színésznő az MGM nyomására akkor igent mondott Harold Rossen filmesnek, de 1935-ben őt is faképnél hagyta, amikor A nyughatatlan forgatásán beleszeretett színészpartnerébe, William Powellbe.

Forgatás közben váratlanul összeesett

A jegyesek azonban nem sokáig élvezhették a boldogságot. Két évre rá Harlow - épp a jóképű Clark Gable-lel forgatott egyik jelenete kellős közepén – váratlanul összeesett.

Influenzával szállították kórházba, de pár nap múlva, 1937. július 7-én vérmérgezésben meghalt. A vizsgálatok szerint a tragédiához a gyerekként elkapott skarlát szövődménye vezetett, mely a veséit támadta meg. Mivel akkoriban még nem létezett veseátültetés, a kór végzetesnek bizonyult.

A sztárvilág szexszimbólumai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A mindössze 26 éves filmcsillag kilencéves pályafutása alatt 44 filmet forgatott, váratlan halála pedig városi legendák és találgatások sorát indította el. A platinaszőke szépség valódi mítoszt teremtett.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A gyönyörű színésznőt utolsó filmje, a Saratoga kosztümjében – egy fekete selyemneglizsében – helyezték örök nyugalomra. Gable egy dublőrrel forgatta le a film utolsó jeleneteit, hogy a produkció – mely végül a stúdió legnagyobb kasszasikere lett - a mozikba kerülhessen.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük