Britney Spears húga gyönyörű nő: fotókon a 29 éves Jamie Lynn
Már nem az a babaarcú szőke kislány többé, gyönyörű kétgyermekes családanya lett.
Britney Spears húga mindig is küzdött azzal, hogy kitörjön nővére árnyékából. Jamie Lynn Spears már fiatalkora óta arra vágyott, hogy több legyen, mint a pop hercegnőjének kishúga.
Leghíresebb szerepe a Nickelodeonon futó Zoey 101 volt, de egy epizód erejéig feltűnt a Lizzie McGuire sorozatban, illetve ő játszotta nővére fiatalkori énjét, Lucyt az Álmok útján című 2002-es filmben.
Jamie Lynn Spears már 29 éves, és boldog családanya
16 évesen érkezett el élete egyik fordulópontjához, teherbe esett. Nagyon nehéz időszak volt ez számára, sok támadás érte fiatal kora miatt. Ekkortájt szinte alig mert kilépni az otthonából, úgy érezte, az egész világ elítéli.
Miután megszületett első gyermeke, Maddie, a szőke sztárnak olyan felelősség zúdult a nyakába, amire elmondása szerint távolról sem állt még készen. Az évek alatt egyedül a zenélés nyugtatta meg, 2013-ban adta ki első szólóalbumát How Could I Want More címmel.
A szerelem is rátalált, 2014 márciusában hozzáment férjéhez, Jamie Watsonhoz. Közös gyermeküknek, Ivy Joannak pedig négy évvel később adott életet. Akkoriban semmire sem vágyott, csak a nyugodt családi életre.
Most kész visszatérni a reflektorfénybe, Instagramja hatalmas népszerűségnek örvend, 1,7 millióan követik őt. A színésznői karrierjét is folytatja, egy vadonatúj Netflixes sorozattal tér vissza, Sweet Magnolias címmel. Azt egyelőre nem lehet tudni, mikor érkezik a széria a streamingszolgáltató oldalára.
Lady Gaga húga
Rengeteg híres testvérpár dolgozik a szórakoztatóiparban, ám vannak olyan hírességek is, akiknek húguk, nővérük, bátyjuk vagy éppen az öccsük nem vágyik a hírnévre, vagy ha igen, akkor messze nem érnek el olyan nagy sikereket, mint népszerű testvéreik. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük a népszerű énekesnők ritkán látott testvéreit.
Ő Lady Gaga ritkán látott húga - A 27 éves Natali így hasonlít híres nővérére
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció