18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Joe Biden fiáról meztelen képeket közöltek: Hunter sztriptíztáncosnő szeretőjével fotózkodott

Hunter Bidenről kipakolt sztriptíztáncosnő exe.

Hunter Biden a sztriptíztáncosnővel

Allie Kennedy volt sztriptíztáncosnő exkluzív interjút adott a Daily Mailnek Hunter Bidenről, Joe Biden fiáról.

Az amerikai elnök gyereke a Biden család legbotrányosabb tagja: évek óta szövetségi adózással és fegyvertartással kapcsolatos bűncselekményekkel vádolják, azonban idén júniusban bűnösnek vallotta magát, az adózási szabálysértések vétségében, júliusi tárgyalásán viszont visszavonta ezt a kijelentését. 2020-ban ott volt a laptopbotránya is, a készüléket még ő hagyta el, azonban olyan információk voltak rajta, amelyek rossz fényt vetettek az üzleti kapcsolataira, illetve rá is, mert több felvételen illuminált állapotban volt látható. 

Hunter Biden sztriptíztáncosnő szeretője kitálalt

Miután Joe Biden másik fia, Beau elhunyt 2015-ben, Hunter mélyrepülésbe kezdett. Meggyűlt a baja az alkohollal és a drogokkal, Allie Kennedy szerint a férfi lélekben csak egy elveszett kisfiú, aki az apja figyelmére és szeretetére vágyik.

Hunter Biden 2023 júliusában.
Hunter Biden 2023 júliusában.
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

- Úgy gondolom, hogy már kicsi korától kezdve el volt veszve. Mindig azt mondogatta nekem, hogy ő a fekete bárány, és csak a második lehetett Beau után. Beau volt a hős, a fehér lovag. Hunter egy érzékeny lélek, és miután a bátyja meghalt, szerintem minden összeomlott az életében - fogalmazta a nő, akivel 2017-ben ismerkedett meg Hunter Biden.

Manhattanben találkoztak, Bidennek szüksége volt valakire, akik végigfújná a testét barnító spray-vel, végül erre a feladatra a nő vállalkozott. Vaskos borravalót kapott tőle, azonban már a megismerkedésükkor crackkel kínálta, amire végül nemet mondott. Eleinte azt hitte, csak bulizáskor drogozik, később rájött, Hunter valójában függő.

Két évig tartották a kapcsolatot, eközben számtalan szexi fotót küldözgettek egymásnak, de csak a barátságuk végén feküdtek le, a sztriptíztáncosnő kijelentette, mindössze egy alkalommal szexeltek. Hozzátette, rengeteg komoly beszélgetésük volt, és megállapította, hogy Huntert sosem szerették igazán a szülei.

Több erotikus fotójuk előkerült, amiket még együtt készítettek, valamelyiken mindketten meztelenek, de van olyan is, amelyiken Kennedy egy szexi fehérneműt visel, míg a mellette álló Biden teljesen meztelen. A képeket ide kattintva nézheted meg.

2019 áprilisában találkoztak utoljára, ekkor már Hunter sejtette, hogy jó eséllyel az apja lesz a következő elnök.

- Csak könyörgött, hogy ne próbáljak szerepelni a médiában és rosszat mondani róla. Aztán soha többé nem hallottam felőle.

Jackie Kennedy és Marilyn Monroe telefonbeszélgetése

Tudtad, hogy Jackie Kennedy egy alkalommal beszélt Monroe-val?

Marily Monroe John F. Kennedyt hívta, de Jackie vette fel a kagylót: kísérteties dolog történt a first ladyvel

Marilyn Monroe és Jackie Kennedy egyszer telefonon beszéltek egymással.

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Cover- és ajánlóképek: Getty Images

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük