Hulk Hogan váratlanul elhunyt: a pankrátornak 71 éves korában ez okozta a halálát
A pankráció történetének egyik legikonikusabb alakja tragikus hirtelenséggel távozott.
Csütörtök reggel szívmegállás következtében elhunyt Hulk Hogan, polgári nevén Terry Gene Bollea. A pankrátorként és színészként világszerte ismertté vált legenda 71 éves volt. A mentőszolgálat reggel 9:51 perckor érkezett ki Clearwaterben található otthonához, ahol a Clearwater Fire & Rescue munkatársai próbálták újraéleszteni. A kórházba szállítást követően, 11:17 perckor halottnak nyilvánították. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget vagy bármiféle gyanús körülményt.
Elhunyt Hulk Hogan
Halála előtt néhány héttel felesége, Sky Hogan még cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a sztár kómában feküdt volna. A TMZ által idézett nyilatkozat szerint akkor még erős szívről és sikeres műtéti felépülésről volt szó. Hogan májusban esett át nyaki beavatkozáson, amit követően felerősödtek a találgatások arról, hogy állapota súlyosabb, mint amit hivatalosan közöltek.

Hulk Hogan karrierje forradalmasította a profi pankrációt. Az 1984-es világbajnoki győzelme után indult útjára a „Hulkamania” néven elhíresült korszak, amia sportot a családi szórakoztatás egyik meghatározó formájává tette. Látványos előadásmódja, ikonikus megjelenése és közvetlen stílusa egész generációkat vonzott a képernyők és a ringek köré.
A kilencvenes évek közepén új arculattal tért vissza: a New World Order (NWO) megalapításával „Hollywood Hogan”-ként ismét a reflektorfénybe került. A karakterváltás újabb lendületet adott karrierjének, és segített a pankráció globális népszerűsítésében.
Emblematikus összecsapásai közé tartozott a Dwayne „The Rock” Johnson elleni meccs a WrestleMania X8-on, illetve az Andre the Giant elleni küzdelem a legendás WM 3-on. Az Ultimate Warriorral és Randy Savage-dzsel folytatott párharcai szintén beírták magukat a sporttörténelembe.
Hogan 2005-ben bekerült a WWE Hírességek Csarnokába, azonban 2015-ben ideiglenesen eltávolították, miután egy titokban rögzített, rasszista megjegyzéseket tartalmazó felvétel napvilágra került. A felvételt közlő Gawker ellen indított perében végül jogerős győzelmet aratott. Másodszor 2020-ban iktatták be a Hall of Fame-be, ezúttal az NWO tagjaként.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Nemcsak a ringben, a vásznon is ismertté vált. Színészként is ismert lett: szerepelt a Rocky III. című filmben Sylvester Stallone oldalán, ahol Thunderlips nevű pankrátort alakított. Főszerepet játszott olyan vígjátékokban is, mint A kíméletlen, Túl jó katonának és A bébiszitter. Később egy saját valóságshow-ban is feltűnt Hogan Knows Best címmel, amiben feleségével, Lindával, valamint gyermekeikkel, Nickkel és Brooke-kal szerepelt.
Hogan utolsó nyilvános szereplése májusban volt, amikor az általa alapított új amatőr birkózóliga, a Real American Freestyle indulását jelentette be. Az első gála augusztus 30-án lett volna a Fox Nation csatornán.
A WWE közleményében így emlékezett meg róla: „A popkultúra egyik legmeghatározóbb alakja volt. Hulk Hogan segített abban, hogy a WWE az egész világon ismertté váljon az 1980-as években.”
Távozásával egy egész korszak ért véget – ő volt az, aki nemcsak a pankráció világát, hanem a szórakoztatóipart is új alapokra helyezte.
76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne - Most közölték a tragikus hírt
Július 22-én, 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- dwayne johnson















