Mi lesz így a gyerekekkel? Ezért válik 7 év után a közismert sztárpár

Heidi Klum és Seal hét év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Talán Heidi Klum és Seal legközelebbi barátai is meglepődtek a sztárpár döntésén, mely szerint négy gyerek és hét együtt töltött év után elválnak útjaik.

Az első, szombaton felröppent híreket sokan még kacsának titulálták, ám azóta a híres páros is megerősítette, hogy milliók által irigyelt házasságuk véget ért.

Kibékíthetetlen ellentétek?

Eleinte arról szóltak a pletykák, hogy a 38 éves modell napokon belül beadja a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.

Ez bennfentesek szerint nagyjából annyit jelent, hogy besokallt brit férjura bulizásaitól és attól, hogy problémáikat képtelenek voltak megbeszélni.

A sztárpár közleménye szerint viszont más a helyzet. Ők azt állítják, továbbra is nagyon szeretik és tisztelik egymást, tehát szakításuk a lehető legbarátibb, egyszerűen csak eltávolodtak egymástól.

A legtöbben viszont nem is a modellért és az énekesért, hanem gyermekeikért aggódnak, hiszen a házasság felbomlását két kislánynak és két kisfiúnak kell átélnie.

A gyerekeik a legfontosabbak

Heidi Klum és Seal természetesen mindent elkövet, hogy gyermekeik a lehető legkevesebb szenvedéssel vészelhessék át ezt az időszakot.

- A dolgok barátságban zajlanak köztünk, és gyermekeink érdekei ebben az időszakban is a mindennél fontosabbak számunkra. Köszönjük a sok kedves szót és támogatást a családunknak, barátainknak és rajongóinknak is - írta a pár.

Heidi és Seal 2005-ben házasodtak össze, azóta pedig minden évben - a házassági évfordulójuk alkalmából - újra megerősítették egymásnak tett fogadalmukat.

A modell három gyermeket szült szerelmének, Henry hat-, Johan öt-, Lou pedig kétéves, de az énekes saját lányaként szereti Heidi korábbi kapcsolatából született kislányát, a hétesztendős Lenit is.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ezt is szeretjük