Heidi Klum az új zenéjéről és a modellek világáról mesélt: exkluzív interjú a Feminán
Heidi Klum exkluzív interjút adott a Feminának.
Heidi Klumot senkinek nem kell bemutatni, a Németországban született sztár modellként kezdte a pályáját még a ’90-es években, sőt, ő volt az első német, aki a Victoria’s Secret angyala lett, majd később a tévének köszönhetően újabb feladatokban próbálhatta ki magát. Ő a Germany’s Next Topmodel házigazdája, illetve az America’s Got Talent egyik zsűritagja már évek óta.
A modell- és tévés munkái mellett a tervezés is közel áll a szívéhez, számos kollekciót dobott a piacra. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy nyitott a zenélésre is. Legújabb dala, a Sunglasses At Night január 26-án jelent meg. Az új számának megjelenésével kapcsolatban a Femina lehetőséget kapott, hogy készítsen egy exkluzív interjút Heidi Klummal.
Exkluzív interjúnk Heidi Klummal
- Hihetetlen karriert építettél fel modellként és tévés személyiségként, és most egy új dalt adsz ki. Honnan jött az ötlet, hogy zenélj?
- Az elmúlt években már többször is volt közöm a zenéhez. Először 2006-ban volt erre példa, ami egy jótékonysági céllal született karácsonyi dal volt, a számot a Douglas reklámjához használták fel. Akkor már évek óta együttműködtem a céggel, megbíztak bennem, így felkértek, hogy énekeljem el a Wonderlandet. Így kezdődött az egész. Emlékszem, akkor pont várandós voltam a harmadik gyerekemmel, de nagyon jól éreztem magam a stúdióban.
- Egyszer egy MTV-n futó show-nak én voltam a házigazdája, és a Wheatus banda is fellépett, hogy előadják a Teenage Dirtbaget. Megkérdezték, nem lenne-e kedvem énekelni velük együtt a dalt, én pedig igent mondtam. Az America’s Got Talent karácsonyi különkiadásában is színpadra léptem az egyik exemmel (Sal Valentinettivel - a szerk.), hogy előadjuk a Santa Babyt.
- Aztán két évvel ezelőtt a német műsorom, a Germany’s Next Topmodel kapcsán megkérdezték, nem szeretném-e elénekelni az aktuális évad főcímdalát. Le is döbbentem, és azon agyaltam, mégis hogyan fogom ezt megalkotni? Nem akartam, hogy egyedül csak nekem legyen közöm ehhez a számhoz, pont így jutott eszembe, hogy fel kéne kérni Snoop Doggot. A Chai Tea With Heidi című dalt a férjem írta, akinek van egy bandája, a Tokio Hotel. Miután elkészült az alappal, elmentem vele Snoophoz Inglewoodba, hogy lejátsszam neki, és imádta. Ahogy énekeltem, ő rárappelt, őrület volt. Így született meg ez a projekt. El sem hittem, hogy van egy számom Snoop Dogg-gal.
- Az új dalomra rátérve: énekeltem a zuhany alatt a Sunglasses At Nightot Corey Harttól, és arra gondoltam, mennyire menő lenne ebből egy remix. Rajongok az EDM-ért és a DJ-k világáért. Elég sok lemezlovast ismerek, Kygót, a Sofi Tukker duót, Kaskadét, Zeddet, Diplót, de akit tényleg nagyon imádok és istenként tekintek rá, az Tiësto. Sokszor láttam már élőben, és találkoztam is vele többször. Úgy gondoltam, merész leszek, és megkérdezem, lenne-e kedve közreműködni.
- Tisztában voltam vele, hogy ő csak a legnagyobbakkal kollaborál, de bepróbálkoztam nála. Egy közös vacsoránk keretében, ahol az ő felesége és az én férjem is ott volt, felvázoltam neki az ötletem, hogy feldolgoznám Corey Hart számát. Ő erre azt mondta: „Ez nagyszerű ötlet!”. Én visszakérdeztem: „Tényleg?”. El is kezdődhetett az alkotási folyamat, felénekeltem a soraim, amit átküldtem neki, ő pedig elvégezte rajta a produceri munkákat, és imádom a végeredményt.
- Egy szórakoztató dal lett belőle, ráadásul Tiësto csinálta, aki tényleg egy isten. Pikk-pakk lezajlott az egész.
Néha az embernek csak kipattan a fejéből egy nagyszerű ötlet, és az meg is valósul.
- Ma már a számítógép segítségével sok minden áthidalható. Ráadásul felénekelhetsz egy sort ettől a résztől, majd a következőt egy másiktól, és a végén egy kerek egészet kapsz. Így is lehet ezt csinálni.
- Remélhetőleg az emberek majd táncolni fognak a dalra, amit teremtettünk, és átjön nekik a hangulata. Szórakoztató volt a munkafolyamat, és szerintem ez egy nagyon jó zene lett.
- Én nagyon szeretem a Sunglasses At Nightot, tök jó szám a ’80-as évekből. Ennek a korszaknak a dalai olyan vidámak, úgyhogy bölcsen választottál.
- Nagyon helyes, ha szereted. Azt is gondolom ennek a számnak a jelentéséről, hogy amikor az emberek elmennek szórakozni egy klubba, és már picit túl sokat ittak, elkenődött a sminkjük, a szemük is picit félreáll, ráadásul elmúlt hajnali három, akkor jó, ha ott van náluk egy napszemüveg, amit felvehetnek.
- Éjszaka nagyon stílusosan hat ez a kiegészítő, hiszen nem túl gyakori viselet, és azoknak az embereknek is jó trükk ez, akik nehezebben engedik el magukat, mert introvertáltak vagy picit szégyenlősek. Úgyhogy akár a napszemüvegük mögé is elbújhatnak, olyan, akár egy páncél.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Visszatérve az előző dalodra, milyen volt Snoop Dogg-gal együtt dolgozni?
- Már régóta ismerem őt, és nagyszerű élmény volt vele együtt dolgozni, de nagyon más volt, mint Tiëstóval, hiszen utóbbi esetben ő maga alkotta meg a számot, Snoop esetében pedig a férjem. Ott voltunk abban a lenyűgöző és hihetetlen stúdiójában, berakta a számot, hogy meghallgassuk. Ő erre: „Oké, oké. Támadt egy ötletem, támadt egy ötletem!”. Aztán felvette a saját részét, mágikus volt.
- Tudsz olyan előadót mondani, aki nagy hatással volt rád és a zenédre?
- A Sofi Tukkert nagyon szeretem, ami egy DJ-duó, és Sophie-nak gyönyörű hangja van. Jó barátnőm lett, ő is német, amit nem tudtam róla sokáig. Csak bírtam a zenéjüket, egyszer csak személyesen találkoztam velük, és akkor mondta Sophie nekem, hogy ő is német. Én meg erre: „Micsoda?”.
- Beszéljünk picit a karrierutadról. Ha vissza kell emlékezned, akkor mi a legjobb emléked, és miért?
- Az utazás mindig is érdekelt engem, szerettem volna minél több érdekes helyre elmenni, és felfedezni a világot. Eljutottam Afrikába, Brazíliába, Mongóliába, Indiába, akkor egész Európát bejártam, a bolygó legcsodálatosabb helyeit láttam. Nos, ez a része mindig nagyon jó volt, de néha szomorú is, mert a legtöbb alkalommal egyedül voltam.
- Modellként elmész, egy óra alatt megcsinálsz egy fotózást, majd a bőröndöddel visszaülsz a repülőgépre, és máris mész egy másik helyre. Persze imádtam mindig járni a világot, annyi szép helyet láttam, amiért hálás vagyok, de azért sokszor éreztem magam egyedül, mert a munka miatti utazgatások nem olyanok, mintha egy barátodat látogatnád meg. Az éremnek mindig két oldala van.
- A másik, annyi különféle dolgot csinálhattam, legyen szó kisebb vagy nagyobb projektről. Mindenből tudtam tanulni valamit, ráadásul egyik napom se volt ugyanolyan. Pont ezért szeretek a szórakoztatóiparban dolgozni a mai napig, mert annyira inspiráló hatással van rám.
- Például imádok az America’s Got Talent zsűriszékébe beülni, mert oly sok csodás és tehetséges ember mutatja meg magát a színpadon, az énekesektől kezdve a komikusokon át a táncosokig. Németországban csinálom a Germany’s Next Topmodelt, sőt, az új dalom is felcsendül majd a következő évadban, a hozzá készülő videóklipben pedig benne lesznek a modellek.
- A tervezést is nagyon szeretem, dobta már piacra a szandáljaimat a Birkenstock, de volt ékszer- és fürdőruha-kollekcióm is. Annyi mindent csináltam már, mindig is nagyon kreatív voltam, de meglepő módon a zene újra és újra visszatér az életembe.
Kate Moss 16 és 50 évesen: ennyit változott a modellkarrierje alatt
Kate Moss ma ünnepli az 50. születésnapját, és még mindig nagyon gyönyörű.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary