Bűbájos tinédzserré érett Heather Locklear 13 éves lánya
Heather Locklear és 13 éves lánya a minap egy divatbemutatón tették tiszteletüket.
Heather Locklear egykor a Melrose Place bombázó és kíméletlenül hűvös Amandájaként törte össze a férfiszíveket.
Az utóbbi időben azonban leginkább a botrányai miatt szerepelt a címlapokon, hiszen több alkalommal is előfordult, hogy gyógyszeres befolyásoltság alatt száguldozott, sőt, még koccanásos balesetet is okozott.
Már nem él együtt a papával
Most azonban egészen más miatt került újra reflektorfénybe - mégpedig bájos lánykája, Ava kapcsán.
A szépséges 13 éves tinédzserré serdült sztárcsemete ugyanis híres mamájával együtt jelent meg a WTB divatbemutatóján, ahol már a 2011-es tavaszi kollekciót mutatták be modellek.
A szőkeségek arcvonásait elnézve egyértelmű a rokonság, bár Ava egyelőre nem ácsingózik a színészi pályára, sokkal inkább érdekli a modellkedés.
Olyannyira, hogy az említett eseményen nemcsak nézőként, hanem szereplőként is részt vett, és máris profikat megszégyenítő módon lejtett végig a kifutón.
Modellként próbálkozik
A vendégek között egyébként helyet foglalt egyebek közt édesapja, Richie Sambora is, aki természetesen lelkesen szurkolt felcseperedett lányának, hogy minden tökéletesen sikerüljön.
Úgy tűnik, Heather Locklear valamiféle ellenállhatatlan vonzódást érez a zenészek iránt: első férje Tommy Lee, a Möltey Crüe egykori dobosa volt - aki aztán Pamela Andersont is meghódította.
Másodjára a Bon Jovi gitárosával, Richie Samborával keltek egybe 1994-ben, de 13 évvel később ez a házasság is válással végződött.
Az illatok terápiás ereje
Már előrendelhető a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Egy ideje pedig Jack Wagnerrel jár, akit a magyar nézők főként a Melrose Place-ből ismerhetnek - ő alakította dr. Peter Burnst -, de az 51 éves sztár énekesként is sikeres.
OLVASD EL EZT IS!
- botrány
- laurence fishburne
Botrány! Felnőttfilmben szerepel Laurence Fishburne lánya
- alice cooper
- sztárcsemete















