Gyönyörű baba Harry és Meghan fia - A pici arcát először mutatták meg
Friss fotón a tündéri Archie herceg.
Az egész világ tűkön ülve várta Harry herceg és Meghan hercegné babájának érkezését, május 6-án pedig el is érkezett a nagy nap, világra jött a kis Archie Harrison.
Ilyen szép kisbaba
Annak ellenére, hogy közölték, hogy a hagyománnyal ellentétben a gyermeküket jó ideig nem fogják bemutatni a nyilvánosság előtt, szerencsére nem kellett sokat várniuk a rajongóknak, hogy megismerhessék a pár első gyermekét: két nappal a születése után, május 8-án már a palota előtt pózoltak a kisfiúval.
Sajnos a kis Archie arcocskáját eddig nem igazán láthattuk, ugyanis élete első szereplésén pólyába bugyolálva szundikált. Most azonban a páros - mindenki legnagyobb örömére - megosztott egy fotót a tündéri kis csöppségről.
Mivel a briteknél is tegnap volt apák napja, és ez volt Harry herceg első ünnepe édesapaként, mindenképpen szerettek volna megemlékezni a nagy eseményről, méghozzá egy közös fotóval. A képen ugyan csak Harry keze látszik, ahogy a karjában tartja a kis Archie-t, a rajongók így is odavoltak a felvételért, hiszen végre a kisfiú arcocskája is látszódik rajta.
Csak úgy záporoztak a kommentek a kép alatt, nem győzték dicsérni a kis csöppséget: "Archie herceget meg kell zabálni, tündéri ez a kisfiú! Ahogy fogja az apja ujját...", "Kis szomorú szeműm! Nagyon boldog első apák napját, Harry", "Szerintem kiköpött Harry, neki is éppen ilyen fejecskéje volt kicsinek" - írták a lelkes hozzászólók.
Meghanra vagy Harryre hasonlít jobban?
Habár a kép alatt sokan Harryhez hasonlították a kis Archie-t, korábban meggyőződésük volt, hogy tiszta Meghan. Nézd meg a hercegné babakori fotóit - szerinted kire hasonlít jobban?
Harry és Meghan kisbabája irtó cuki - Tiszta anyja ezen a fotón
A kis Archie kiköpött Meghan - a babakori fotóján szinte teljesen egyformák.
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció