"Ez egy terv része volt" - Diana haláláról így nyilatkozott Harry herceg
Harry herceg Diana hercegnő haláláról beszélt.
Harry herceg Diana hercegnőről is nyilatkozott Anderson Coopernek a 60 minutes című műsorban. Az Amerikában élő előkelőség új könyve, a Tartalék kapcsán adott exkluzív interjút, írta meg a Daily Mail.
Mint sokan, Harry és Vilmos sem tudták elfogadni, hogy a szívek királynője az életét vesztette. A fiúk egy fondorlatos összeesküvés-elméletben hittek több éven keresztül.
Harry herceg Diana hercegnő haláláról
Az interjúból kiderült, hogy a testvérek között rendszeresen témába került édesanyjuk halálának körülményei. Úgy gondolták, hogy talán Diana mégsem halt meg az autóbaleset következtében, helyette megrendezte a halálát, és elhitette a világgal, hogy nincs többé. A lelki békéje érdekében pedig új életet kezdett egy teljesen más személyazonossággal.
- Egy részem azt diktálja, hogy sosem tenne velünk ilyet, de egy másik részem viszont azt mondja, hogy ez egy terv része volt. Egy bizonyos ideig elhittem, hogy csak eltűnt, és majd egyszer csak felhív bennünket, mi pedig megyünk, és csatlakozunk hozzá - vallotta be.
Hosszú ideig elutasítottam annak gondolatát, hogy tényleg meghalt.
Nemcsak a hercegeket foglalkoztatták anyjuk halálának körülményei, hanem a rajongókat is. Számos összeesküvés-elmélet terjed a mai napig, többen mélyen hisznek abban, hogy a hercegnőt valójában szándékosan ölették meg.
A herceg még a hivatalos rendőrségi dokumentumokat is kikérte, amelyekben voltak felvételek a balesetről és a tragédia helyszínéről. Azért akarta látni ezeket a képeket, hogy lássa, édesanyja valóban elment.
- Bizonyítékot akartam, hogy tényleg abban az autóban ült, tényleg megsérült, tényleg üldözték és fotózták a paparazzók abban az alagútban. Fényképeket akartam látni arról, ahogy félholtan feküdt a kocsi hátsó ülésén.
Katalin legszebb ruhái 2022-ben
Képes összeállításunkban megnézheted, melyek voltak Katalin hercegné legszebb ruhái 2022-ben.
Katalin hercegné selyem estélyi ruhájában királynőként pompázott: 2022-ben ezek voltak a legszebb ruhái
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary