Harry emiatt próbálja kiengesztelni Archie-t: Meghan és Lilibet nélkül akar útra indulni fiával a herceg
Harry herceg Archie-t is Afrikába akarja vinni.
Már többször beszámoltunk arról, hogy Harry herceg a következő dokumentumfilmjét Afrikáról szeretné elkészíteni a Netflix számára.
A pletykalapok eddig úgy tudták, Sussex hercege egyedül vágna neki a kalandnak, a Daily Mirror viszont megtudta, nem akármilyen társaságot képzelt el maga mellé.
Harry herceg Archie-t is szeretné magával vinni Afrikába
Harryt a lelke mélyén bántotta, hogy Károly király májusi koronázását nem láthatta a fia, Archie herceg. Szeretné a gyermekét kárpótolni azzal, hogy magával vinné a négyéves kisfiút Afrikába.
- Most már elég idős ahhoz, hogy értékeljen egy ilyen utat, Harry pedig kétségbeesetten törekszik arra a koronázás óta, hogy Archie ne hagyjon ki több életre szóló élményt - fogalmazta egy bennfentes.
Az előkelőség sosem csinált titkot abból, mennyire kötődik Afrikához, még kicsi korában járt ott először Diana hercegnővel, Kenya volt az első ország a kontinensen, ahová eljutott. Azóta több alkalommal is visszatért oda. Úgy érzi, ezen a helyen maximálisan önmaga tud lenni, sőt ha ő maga dönthetné el, hol és mivel foglalkozna, akkor egyértelműen Afrikába költözne, és idegenvezetőként csoportokat vinne a szafaritúrákra.
Meghan így ünnepelte 42. szülinapját
Nézd, milyen gyönyörű volt a hercegné!
Meghan hercegné testhezálló ruhában ünnepelte szülinapját: 42 éves lett Harry felesége
Meghan hercegné fekete-fehér, testhezálló ruhában ünnepelt.
ElolvasomAz anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images