Elmennél mellette az utcán! Halle Berryt smink nélkül kapták lencsevégre
Halle Berry ezúttal hétköznapi oldalát mutatta meg.
Halle Berry az egyik legdögösebb színésznő Hollywoodban, de ez nem jelenti azt, hogy a nap 24 órájában dívaként kell tündökölnie - még akkor is, ha történetesen a nagybevásárlást intézi.
Mint történt az legutóbb, amikor a 48 éves sztárt kislánya társaságában kapták lencsevégre Los Angelesben.
Halle Berry láthatóan lazára vette a megjelenését, nem nagyon foglalkozott a hajával, és bizonyára örült, hogy egy ilyen hétköznapi tevékenységhez nem kell sminkkel terhelnie az arcát sem.
Persze az ember annyira hozzászokott már, hogy a filmekben és a vörös szőnyegen a sztár énjét látja, hogy első pillantásra biztosan nem ismertük volna fel, ha történetesen szembejön az utcán.
A színésznő egyébként azt a tortát is átvette útközben, melyet férje, Olivier Martinez születésnapjára rendelt, a férfi ugyanis hétfőn töltötte be a 49. életévét.
Martinez és Berry 2010-ben kezdett el randizgatni, miután közel kerültek egymáshoz a Sötét hullám című film forgatásán. Két évre rá eljegyezték egymást, majd 2013 júliusában össze is házasodtak, októberben pedig megszületett közös fiuk, Maceo.
Halle Berry legdögösebb ruhái 2014-ben
Nézd meg, a színésznő melyik ruhákban volt a legszebb tavaly!
48 éves, és szédületesen jól néz ki: Halle Berry 5 legnőiesebb ruhája 2014-ből
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció