Íme a 2025-ös Golden Globe-gála nyertesei: Demi Moore 62 évesen először vehette át a díjat
Mutatjuk a 2025-ös Golden Globe-gála nyerteseit.
Magyar idő szerint ma hajnalban rendezték meg 82. alkalommal a Golden Globe-gálát, amelynek a Beverly Hilton Hotel adott otthont a Los Angeles megyei Beverly Hillsben. A legtöbb jelölést az Emilia Pérez című alkotás zsebelte be, összesen tíz kategóriában volt esélyes.
A 2025-ös Golden Globe-gála nyertesei
Az est egyik fénypontja az volt, amikor Demi Moore vehette át a Legjobb színésznő – vígjáték vagy musical kategória díját. Köszönőbeszédét úgy kezdte, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy nyerhet.
– Már régóta színészkedem, több mint 45 éve, és ez az első alkalom, hogy valaha nyertem bármit is színésznőként, nagyon alázatosnak és hálásnak érzem magam ezért. 30 évvel ezelőtt volt egy producer, aki azt mondta nekem, hogy én csak egy „popcornszínésznő” vagyok.
– Akkoriban ezt úgy értelmeztem, hogy nekem nem adatott meg ez az egész. Csinálhattam olyan filmeket, amelyek sikeresek voltak és sok pénzt hoztak, de nem kaphattam értük elismerést. Én ezt jól elhittem – fogalmazta a beszédében, hozzátéve, ez a gondolat annyira megmaradt a fejében, hogy néhány évvel ezelőtt azt gondolta, ennyi volt a karrierje, míg meg nem kapta A szer forgatókönyvét, amelyet annyira egyedinek és merésznek gondolt, hogy muszáj volt elvállalnia.
A Magyarországon forgatott A brutalista című film három kategóriában nyert, Brady Corbert, az alkotás rendezője köszönőbeszédében külön köszönetet mondott a Magyar Filmlabornak is.
Legjobb drámai film:
- A brutalista
- Dűne – második rész
- Konklávé
- Nickel Boys
- Sehol se otthon
- Szeptember 5.
Legjobb vígjáték vagy musical:
- Anora
- Challengers
- Emilia Pérez
- Rokonszenvedés
- A szer
- Wicked
Legjobb drámai férfi főszereplő:
- Adrien Brody (A brutalista)
- Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
- Daniel Craig (Queer)
- Colman Domingo (Sing Sing)
- Ralph Fiennes (Konklávé)
- Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb drámai színésznő:
- Pamela Anderson (The Last Showgirl)
- Angelina Jolie (Maria)
- Nicole Kidman (Babygirl)
- Tilda Swinton (A szomszéd szoba)
- Fernanda Torres (I'm Still Here)
- Kate Winslet (Lee)
Legjobb vígjáték vagy musical férfi főszereplő:
- Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
- Hugh Grant (Eretnek)
- Gabriel LaBelle (Saturday Night)
- Jesse Plemons (A kegyelem fajtái)
- Glen Powell (A bérgyilkos, aki nem is volt)
- Sebastian Stan (A Different Man)
Legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő:
- Amy Adams (Nightbitch)
- Cynthia Erivo (Wicked)
- Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
- Mikey Madison (Anora)
- Demi Moore (A szer)
- Zendaya (Challengers)
Legjobb rendező:
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Sean Baker (Anora)
- Edward Berger (Konklávé)
- Brady Corbet (A brutalista)
- Coralie Fargeat (A szer)
- Payal Kapadia (Minden, ami fénynek tűnik)
Legjobb férfi mellékszereplő:
- Yura Borisov (Anora)
- Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
- Edward Norton (Sehol se otthon)
- Guy Pearce (A brutalista)
- Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)
- Denzel Washington (Gladiátor II)
Legjobb női mellékszereplő:
- Ariana Grande (Wicked)
- Selena Gomez (Emilia Pérez)
- Felicity Jones (A brutalista)
- Margaret Qualley (A szer)
- Isabella Rossellini (Konklávé)
- Zoe Saldana (Emilia Pérez)
Legjobb forgatókönyv:
- Anora (Sean Baker)
- A brutalista (Brady Corbet, Mona Fastvolt)
- Emilia Pérez (Jacques Audiard)
- Konklávé (Peter Straughan)
- Rokonszenvedés (Jesse Eisenberg)
- A szer (Coralie Fargeat)
Legjobb animációs film:
- Agymanók 2
- Áradás
- Egy csiga emlékiratai
- A vad robot
- Vaiana 2
- Wallace and Gromit – A szárnyas bosszúja
Legjobb idegen nyelvű film:
- Emilia Pérez (Franciaország)
- I'm Still Here (Brazília)
- Lány a tűvel (Dánia, Lengyelország, Svédország)
- Minden, ami fénynek tűnik (India, USA, Franciaország)
- A szent füge magja (Németország, USA)
- Vermiglio (Olaszország)
Legjobb betétdal:
- Better Man – Robbie Williams („Forbidden Road”)
- Challengers („Compress/Repress”)
- Emilia Pérez („El Mal”)
- Emilia Pérez („Mi Camino”)
- The Last Showgirl („Beautiful That Way”)
- A vad robot („Kiss The Sky”)
Legjobb zene:
- Challengers (Trent Reznor, Atticus Ross)
- A brutalista (Daniel Blumberg)
- Dűne – második rész (Hans Zimmer)
- Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille)
- Konklávé (Volker Bertelmann)
- A vad robot (Kris Bowers)
Legjobb kasszasiker:
- Agymanók 2
- Alien: Romulus
- Beetlejuice Beetlejuice
- Deadpool & Rozsomák
- Gladiátor II
- Twisters – Végzetes vihar
- A vad robot
- Wicked
Legjobb drámai sorozat:
- A diplomata
- Mr. és Mrs. Smith
- Nyerd meg az életed
- A Sakál napja
- A sógun
- Utolsó befutók
Legjobb drámai sorozatszínész:
- Donald Glover (Mr. és Mrs. Smith)
- Jake Gyllenhaal (Ártatlanságra ítélve)
- Gary Oldman (Utolsó befutók)
- Eddie Redmayne (A Sakál napja)
- Hiroyuki Sanada (A sógun)
- Billy Bob Thornton (Az olajügynök)
Legjobb drámai sorozatszínésznő:
- Kathy Bates (Matlock)
- Emma D'Arcy (Sárkányok háza)
- Maya Erskine (Mr. és Mrs. Smith)
- Keira Knightley (Fekete galamb)
- Anna Sawai (A sógun)
- Keri Russell (A diplomata)
Legjobb vígjáték- vagy musicalsorozat:
- Abbott Általános Iskola
- Bármit, csak ezt ne
- Gyilkos a házban
- Hacks – A pénz beszél
- Úriemberek
Legjobb vígjáték- vagy musical-sorozatszínész:
- Adam Brody (Bármit, csak ezt ne)
- Ted Danson (Beépített öregúr)
- Steve Martin (Gyilkos a házban)
- Jason Segel (Direkt terápia)
- Martin Short (Gyilkos a házban)
- Jeremy Allen White (A mackó)
Legjobb vígjáték- vagy musical-sorozatszínésznő:
- Kristen Bell (Bármit, csak ezt ne)
- Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
- Ayo Edebiri (A mackó)
- Selena Gomez (Gyilkos a házban)
- Kathryn Hahn (Mindvégig Agatha)
- Jean Smart (Hacks – A pénz beszél)
Legjobb minisorozat vagy tv-film:
- Cáfolat
- Pingvin
- Ripley
- Szarvasbébi
- Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori
- True Detective: Night Country
Legjobb minisorozat- vagy tv-filmszínész:
- Colin Farrell (Pingvin)
- Richard Gadd (Szarvasbébi)
- Kevin Kline (Cáfolat)
- Cooper Koch (Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Ewan McGregor (Egy úr Moszkvában)
- Andrew Scott (Ripley)
Legjobb minisorozat- vagy tv-filmszínésznő:
- Cate Blanchett (Cáfolat)
- Jodie Foster (True Detective: Night Country)
- Cristin Milioti (Pingvin)
- Sofía Vergara (Griselda)
- Naomi Watts (Viszály: Capote és a hattyúk)
- Kate Winslet (A rezsim)
Legjobb sorozat-, minisorozat- vagy tv-filmmellékszereplő:
- Tadanobu Asano (A sógun)
- Javier Bardem (Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Harrison Ford (Direkt terápia)
- Jack Lowden (Utolsó befutók)
- Diego Luna (La Máquina – Boksz életre-halálra)
- Ebon Moss-Bachrach (A mackó)
Legjobb sorozat-, minisorozat- vagy tv-filmmellékszereplőnő:
- Lisa Colón-Zayas (A mackó)
- Hannah Einbinder (Hacks – A pénz beszél)
- Dakota Fanning (Ripley)
- Jessica Gunning (Szarvasbébi)
- Allison Janney (A diplomata)
- Kali Reis (True Detective: Night Country)
Legjobb standupos alakítás:
- Jamie Foxx (What Had Happened Was)
- Nikki Glaser (Someday You'll Die)
- Seth Meyers (Dad Man Walking)
- Adam Sandler (Love You)
- Ali Wong (Single Lady)
- Ramy Youssef (More Feelings)
Angelina Jolie csillogó estélyijében a Golden Globe-gála legszebbje volt: ilyen ruhákat viseltek a női sztárok
Mutatjuk, milyen kreációkat viseltek a női sztárok a 2025-ös Golden Globe-gálán.
ElolvasomAnyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images