Lebukott! Nyilvános helyen szexelt Gisele Bündchen
A szépséges fehérneműmodell, Gisele Bündchen nem bírta kivárni, míg hazaér kedvesével.
Vannak, akik nem tudnak uralkodni magukon, ha egyszer kedvet éreznek egy kis entyem-pentyemhez.
Gisele Bündchennel, a világ egyik legszebb szupermodelljével és párjával, Tom Bradyvel, a zseniális amerikai-futballistával is megesett, hogy nem tudták kivárni, míg otthonukban egymásnak esnek.
Egy alkalommal a New York-i Philippe nevű elit étterembe mentek eltölteni egy romantikus estét. Ám vágyaik legyőzték őket: egymásnak estek a pincében, azt gondolván, hogy csak magukban vannak.
Tévedtek: a méregdrága borokra figyelő biztonsági kamerák ugyanis felvették a teljes akciót, így a biztonságiak elgyönyörködhettek Bündchen és az őt falnak döntő pasija szeretkezésén.
A New York Post információi szerint a kínai étterem biztonsági őrei láttak már hasonlóan szaftos dolgokat, hiszen a pince csendje és látszólagos magánya már másokat is tettekre serkentett.
A kukkolók csak röhögnek
- Korábban P. Diddy és Sienna Miller is a pincében szexeltek, de most megvan az új kedvenc Bündchenék videójával. Általában jókat röhögnek az egymásba gabalyodó hírességeken, és megjegyzéseket tesznek rájuk – mondta a bulvárlap egy informátora.
Ronn Torossian, az étterem PR-szakembere elismerte ugyan, hogy a pincét valóban kamerák tartják megfigyelés alatt, de azt kikérte magának, hogy bárki is megnézhetné a szalagokat.
- Minden hasonló híradás hazugság. A Philippe személyzetének nincs hozzáférése a szalagokhoz, és egyébként is, azokat egyből törlik. A vendégeink magánélete számukra szent – mondta a némileg zavarban levő Torossian.
Ez mind szép és jó, azonban van esély arra, hogy az egyik biztonsági őrt inkább a felvett szexvideó kiszivárogtatásáért járó milliók érdeklik, mintsem a vendégek magánéletének szentsége – így ha létezik a kazetta, az nagy valószínűséggel hamarosan a nagyközönség szeme elé is kerülhet.
A tüzes szerelmesek már nem először kerültek hasonló szituációba: néhány éve közös vakációjukon kapták le őket a lesifotósok. A hasonló akcióktól aztán valószínűleg úgy egymásba gabalyodtak, hogy eztán már el sem engedik egymás kezét - hogy más testrészekről most ne beszéljünk.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
Bündchen és Brady ugyanis a legfrissebb információk szerint titokban egybekelt Santa Monicán február 26-án.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















