Gina Lollobrigida 95 évesen hunyt el: most közölték a hírt

Gina Lollobrigida január 16-án halt meg.

Gina Lollobrigida meghalt

Gina Lollobrigida január 16-án hunyt el, közölte a hírt az olasz Corriere lap.

Gina Lollobrigida meghalt

A legendás színésznőt már egy ideje a római kórházban kezelték. Egyelőre még nem közölték, pontosan mi okozta a halálát.

GettyImages-119941925
Fotó: Silver Screen Collection / Getty Images Hungary

1927. július 4-én látta meg a napvilágot Subiacóban, Olaszországban. Rómában, a Képzőművészeti Akadémián festészetet és szobrászatot tanult. Igazi lélegzetelállító szépség lett belőle, nem csoda, hogy modellként kereste a kenyerét, majd a színészi karrierje is kezdett beindulni. 1947-ben a Miss Itália szépségversenyen indult, ahol végül harmadik helyezett lett.

A '40-es évek végén szerencsét próbált Amerikában, de ott nem igazán tudott egyről a kettőre jutni, így 1949-ben hazaköltözött szülőhazájába. Bár Hollywoodban nem robbant be, Olaszországban egyre jobb szerepeket kapott, ettől függetlenül egy francia filmnek köszönheti nemzetközi karrierjét, ez volt az 1952-ben megjelent Királylány a feleségem című alkotás. Olyan mozifilmekben nyújtott még maradandót, mint a A párizsi Notre-Dame, a Salamon és Sába királynője, a Trapéz, a Kenyér, szerelem, fantázia vagy A világ legszebb asszonya.

Ez a kép 2022 júliusában készült róla.
Ez a kép 2022 júliusában készült róla.
Fotó: Daniele Venturelli / Getty Images Hungary

A '70-es években bejelentette visszavonulását, hogy a fotózásnak szentelje az életét, olyan nagy embereket örökített meg, mint Salvador Dalí, Audrey Hepburn vagy Ella Fitzgerald. Még Fidel Castróval is készített riportot. Utána már csak ritka alkalmakkor tűnt fel a képernyőn, de a színészi karrierjének aranykora egyértelműen az '50-es és '60-as években volt. 1961-ben a Golden Globe-gálán neki ítélték oda a Henrietta-díjat, amelyet a filmvilág kedvencei kaphattak meg.

1949-ben ment férjhez a szlovén származású Milko Škofičhoz, akitől 1971-ben vált el. Egy fiuk született, Andrea Milko 1957 júliusában látta meg a napvilágot. Ő a sztár egyetlen gyermeke.

Érdekesség, hogy még Magyarországon is járt, 1972-ben a Magyar Televízió szilveszteri műsorában is fellépett.

Sztárok, akik 2022-ben elhunytak

Képes összeállításunkkal a 2022-ben elhunyt sztárokra emlékezünk.

A népszerű színésznő titkolta halálos betegségét - Sztárok, akik 2022-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover- és ajánlóképek: Getty Images

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük