Túl apró bikinibe préselte kebleit Geri Halliwell
Az egyszer meghízó, egyszer lefogyó Geri Halliwell most ismét karcsú alakra váltott, és ezt igyekszik megosztani a világgal.
Geri Halliwell nemcsak a Spice Girls révén ismert, hanem annak révén is, hogy karrierje során számtalan alkalommal változtatta már az alakját.
No, nem amolyan Pompom-módon, sokkal inkább a’la Janet Jackson. Miután 1998-ban, depresszióra hivatkozva otthagyta a fűszeres csajokat, hamar láthatóvá vált rajta a pihenés mellékhatása, hiszen hónapok alatt jókora túlsúlyt szedett magára.
Utat a ciciknek!
Az ezredforduló környékén azonban – ez különösen az It’s Raining Men videoklipjében volt szembetűnő – már szinte csontig lesoványodva mutatkozott a világ előtt.
Aztán 2006-ban megszületett a kislánya, Bluebell, és ezzel természetszerűleg vált némiképp anyukássá a külseje.
Most viszont, hogy két hónapja egy új pasi is van az életében, ismét motivált lett a fogyókúrában, melynek eredményét a napokban Szardínia tengerpartján is megcsodálhatta mindenki.
A 36 éves Halliwell és 27 éves lovagja, Henry Beckwith láthatólag remekül érezték magukat a ragyogó napsütésben – egyedül a sztármami bikinije hagyott némi kívánnivalót maga után.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
Mindenesetre a turbékoló szerelmeseket ez valószínűleg cseppet sem zavarta. Sőt, a láthatólag felajzott férfiú valószínűleg a legszívesebben megszabadította volna kedvesét még attól a falatnyi bikinitől is.
















