George Clooney fekete hajjal áll a színpadra: felesége ezért ki nem állhatja a változást
Tudja, nem csak a felesége fog rá más szemmel nézni.

George Clooney azon férfiak közé tartozik, akik ahogyan haladnak előre korban, annál sármosabbak lesznek. A 63 éves színész most elképesztő változásokat eszközölt a külsejét illetően.
George Clooney fekete hajjal
– A feleségem utálni fogja, mert semmi sem tesz idősebbé egy férfit, mint az, hogy befesti a haját – mondta Clooney a The New York Times magazinnak. A Good Night, and Good Luck (Jó estét, Jó szerencsét!) című filmet viszik a Broadwayre, melyben a színész a CBS újságíróját, Edward R. Murrow-t alakítja majd.
Az újságíró hű ábrázolásához Clooney-nak feketére kell festetni ősz haját, ráadásul rá kell szoknia a dohányzásra is. Tudja, egyiket sem fogja díjazni a családja.
– A gyerekeim megállás nélkül nevetni fognak rajtam – célzott ezzel a hajára, majd kitért arra is, miként fogja otthon megoldani a dohányzást, ugyanis Murrow naponta három doboz cigarettát szívott el.
– Kimegyek, hogy a gyerekek ne lássanak és ne dohányozzanak ők is kicsit.
Mint kiderült, fekete hajával még megbirkózik, azonban a dohányzást nagyon elítéli, miután több rokona is tüdőrákban hunyt el. Éppen ezért kiemelte, csak gyógynövényes terméket fog szívni a színpadon.

A színész egyébként a 2005-ös Jó estét, Jó szerencsét! című filmben is szerepelt, de akkor a nem dohányzó tévés producert, Fred Friendlyt alakította. A Broadway-adaptációban viszont a See It Now műsorvezetőjének, Murrow-nak a bőrébe fog bújni.
A színész új darabja március 12-én debütál majd a Broadway színpadán.
Óriásit zakózott a velencei filmfesztiválon: George és Amal Clooney így segítettek a fotósnak
George és Amal Clooney egyből a fotós segítségére siettek a velencei filmfesztiválon.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- angelina jolie
- brad pitt