Fülöp herceg nagyon kiakadt Diana temetésén - A királynő is tajtékzott a dühtől
Óriási botrány kerekedett a búcsúztató előtt.
Diana halálát követően a királyi család összes tagja egy célt tűzött ki maguk elé: amennyire csak lehet, meg akarták óvni a nyilvánosság elől az édesanyjukat gyászoló hercegeket.
Fülöp mindenáron védeni akarta az unokáit
Ehhez képes Tony Blair miniszterelnök igen meglepő kéréssel fordult a királyi pár felé: közölte, hogy szeretnék, ha Károly herceg és Diana fivére, Charles Spencer mellett a fiúk is részt vennének a temetési menetben, közvetlenül anyjuk koporsója mögött.
Fülöp herceg nagyon felháborodott Blair ötletén, és üvöltözni kezdett vele: "Menj a francba! Két fiúról beszélünk, akik most vesztették el az anyjukat!" - kiabálta. Erzsébet királynő sem volt kevésbé dühös, és teljes vállszélességgel támogatta férjét, aki közölte, hogy nem engedi, hogy ilyennek kitegyék Vilmost és Harryt.
A döntő szó azonban Károly hercegé volt, aki félt az emberek rosszallásától, így rávette a fiait, hogy sétáljanak vele együtt a menetben, hiszen "az anyjuk is ezt akarná". Fülöp herceg ellenezte a fia döntését, de nem volt joga beleszólni, ezért úgy döntött, ő maga is a koporsó mögött lépdel majd, hogy támogassa az unokáit.
- Ha én is a menet része lennék, sétálnátok velem? - kérdezte Vilmos hercegtől, akinek egyáltalán nem akaródzott végrehajtani az apja kérését. Vilmos szomorú szemekkel bólogatni kezdett, Fülöp pedig betartotta a szavát és ott menetelt a fiúk mellett. Remek nagyapaként viselkedett - mesélte Diana temetése napjáról Gyles Brandreth, a herceg egyik közeli barátja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- fülöp herceg
- sztár
- erzsébet királynő
- harry herceg
- vilmos herceg
- diana hercegnő
- temetés
- botrány
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- diana hercegnő
Így reagált Diana halálára a királynő - Egész Anglia felhördült a viselkedésén
- sztár
- diana hercegnő