Freddie Mercuryt először kikosarazta későbbi párja: Jimmel így találtak egymásra

Freddie Mercury és Jim Hutton 1985-ben egy londoni bárban találkozott először.

Freddie Mercury és Jim Hutton első találkozása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Noha a Farrokh Bulsara név nem biztos, hogy ismerősen cseng, ha azt mondjuk, Freddie Mercury, már senkinek nem kell gondolkoznia. A Queen együttes frontemberére igazi legendaként emlékezünk. A párszi származású zenész 1970-ben vette fel művésznevét, majd meg sem állt a világhírnévig.

Életéből nem hiányzott a romantika: aki látta a 2018-ban készült Bohém rapszódia című filmet, az pontosan tudja, hogy ezen a téren két ember játszott meghatározó szerepet nála. 

Freddie Mercuryt először kikosarazta a párja

Élete szerelmének Mary Austint tartotta, akit 24 esztendősen egy ruházati bolt eladónőjeként ismert meg. Bár el is jegyezték egymást, az oltárig sosem jutottak el. Amikor másodszor találta el Ámor nyila, már szupersztárnak mondhatta magát, azonban a hírességstátusz nem mindig volt garancia arra, hogy nem kap kosarat kiszemeltjétől.

Freddie Mercury és Mary Austin 1977-ben.
Freddie Mercury és Mary Austin 1977-ben.
Fotó: Photoshot / Getty Images Hungary

1985-ben London egyik bárjában botlott bele a fodrászként dolgozó Jim Huttonba. A férfi azonnal megtetszett neki, így meginvitálta egy italra. Ám a közös történetük elutasítással indult, ugyanis Huttonnak akkoriban még foglalt volt a szíve. 

A sors keze, hogy 18 hónappal később ismét egymásba botlottak. Mivel ekkor már semmi akadálya nem volt annak, hogy összejöjjenek, adtak egy esélyt a kapcsolatnak, ami gyors léptekben haladt előre. Nem sokkal később össze is bútoroztak Mercury kensingtonbéli ingatlanában.

Bár azt hihetnénk, hogy egy világszerte ismert ember oldalán minden nap különleges, a közös életük teljesen hétköznapi mederben folyt. 

„Hazaértem a munkából, majd együtt ledőltünk a kanapén. Megmasszírozta a lábamat, és a napomról kérdezett” - jellemezte egy átlagos délutánjukat Hutton az 1994-ben kiadott Mercury and Me című könyvében. 

Közös életüket tragikusan rövidre vágta az énekes betegsége, 1987-ben derült ki róla, hogy HIV-pozitív fertőzött. Annak ellenére, hogy Mercury ekkor világosan közölte párjával, megérti, ha elhagyja, Hutton halála napjáig, 1991. november 24-éig vele maradt. 

Így fest ma Mary Austin

Freddie Mercury élete során egyetlen nőt szeretett tiszta szívéből, élete szerelmével, Mary Austinnal 1969-ben hozta össze a sors egy londoni butikban. Akkora nagy volt az összhang köztük, hogy még el is jegyezték egymást, de végül 1976-ban úgy döntöttek, jobb, ha szakítanak.

Freddie Mercury élete szerelme így fest napjainkban: a 69 éves Mary visszavonultan él

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük