Fotók! Milliókért rémálom mellplasztikák
A hollywoodi sztárok megtehetik azt, hogy kényük-kedvük szerint változtassanak külsejükön, azonban ez néha megbosszulja önmagát.
A toplista tele van hatalmas sztárokkal: a 9. helyre Janet Jackson, a 8.-ra pedig Victoria Beckham fért be.
Janet eléggé elszúrt plasztikája nyomán úgy néz ki, mintha a mellén belül nőtt volna egy másik cici, Victoria felfújt keblei pedig lufikhoz hasonlatosak – igaz, ő maga is megelégelte a nagyobbítás eredményét, és kivetette az implantátumokat.
A 6. helytől már megdöbbentően elszabott mellekkel lehet találkozni.
Itt van például Courtney Love: a nagyszájú énekesnőnek a műtét után a cicije úgy nézett ki, mintha az implantátum helyett legokockákkal tömték volna meg, amik négyszögletű kitüremkedésekkel igyekeznek kijönni onnan.
Lekonyult mellbimbó, behorpadt implantátum
Susan Ward mellei igencsak érdekesek, hiszen azon túl, hogy a két melle között kilométer távolság van, az egyik elindult délnek.
A negyedik helyen Christina Aguilera áll, aki pár éve megcsináltatta melleit, ennek következtében pedig azok úgy néznek ki, mint egy-egy nagyra nőtt hamburger.
Nem csoda hogy az implantátumok és a terhesség akkora melleket varázsoltak neki, hogy győzi hova tenni őket.
A büszke bronzérmes Pamela Anderson, aki alighanem maga sem tudja, hogy hányszor feküdt már kés alá – egyik műtétje nyomán mindenesetre a bal mellbimbója nemes egyszerűséggel lekonyult. Tara Reid elszabott melleiről is már-már legendák alakultak ki, de az elég szerencsétlen eredményt megvillantó színésznőt is megelőzi Vivica A. Fox!
A Függetlenség napja sztárja egy díjátadón mutatta meg mélyen kivágott dekoltázsával a legfrissebb műtétje eredményét, de ami azt illeti, nem kellett volna: műmellei teljesen alaktalan formát öltöttek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az egyik melle gyakorlatilag behorpadt, és a megkérdezett plasztikai sebészek is értetlenkedve vakarták a fejüket: ennyire elrontott kebleket még ők se láttak!