Szupermodell lett 2009 legtöbbet kereső tévésztárja

A Forbes idén is összeállította a 2009-ben legtöbb bevételt zsebre tevő tévé- és sorozatsztárok tízes listáját.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Forbes korábban már közzé tette a legbefolyásosabb hollywoodi hírességek, illetve a legjobban kereső színésznők listáját, a közelmúltban pedig nyilvánosságra hozta a legmagasabb jövedelemmel rendelkező tévé-, illetve sorozatsztárok tízes listáját.

#1: Tyra Banks, #2: Katherine Heigl

Azt hihetnénk, a listán a legsikeresebb és a legnézettebb sorozatok női főszereplői kaptak helyet, ám az összeállítás bizony tartogat néhány meglepetést.

Modellek és orvosok

Az első helyen Tyra Banks végzett 30 millió dolláros bevételével, amelyet az immáron évek óta futó, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő America’s Next Top Model című tehetségkutató valóságshow-nak, illetve beszélgetős műsorának és egyéb apróbb tévés szerepléseinek köszönhet.

A második helyre Katherine Heigl került 18 millió dolláros éves keresetével.

A Grace klinika bájos sztárja a kórházas sorozat 2005-ös indulásától kezdve állandó tagja a stábnak, és immáron több mint száz epizódban bukkant fel a tévék képernyőjén Isobel „Izzie” Stevens doktornőt megformálva.

A feleségek alulmaradtak

A harmadik helyen a Helyszínelőkből ismerős Marg Helgenberger végzett 9 és fél millió dollárral, Eva Longoria Parker 9 millió dollárja pedig a negyedik helyre volt elég.

Minden idők legkedveltebb sorozatai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Az ötödik pozíciót 8 és fél millió dollárral Mariska Hargitay érdemelte ki, akit lassan tíz éve játszik az Esküdt ellenségekben.A maradék öt helyezést a következő sorozatsztárok érdemelték ki: Julia Louis-Dreyfus a Christine kalandjaiból, Maura Tierney a Vészhelyzetből, Tina Fey A stúdióból, Marcia Cross a Született feleségekből és Jennifer Love Hewitt a Szellemekkel suttogóból.
Ezt is szeretjük