John Lennon 39 éves fia szinte hasonmása lett az apjának
Fia is zenész lett, és stílusában is apját követi. Hallgasd meg te is!
Sean Ono Lennon szinte egy az egyben az apja, ráadásul ő is zenész lett, dalai hangzása pedig jócskán emlékeztet a híres Beatles apa számaira. Nem hiszed? Mutatjuk is!
Sean Lennon már gyerekként is kiköpött apja volt, Lennon két gyereke közül - bátyja Julian Lennon - ő hasonlít rá jobban. Ebből a szempontból érdekes életrajzi adat, hogy Sean pont apja 35. születésnapján jött a világra, 1975. október 9-én.
Kivételes zenei karrier
A fiú ötéves korától nemcsak zenélt, hanem innentől gyakorlatilag a zenei karrierje is elindult, ugyanis anyja 1981-es albumán már ő is hallható. Ezután Yoko Ono oldalán folyamatosan szerepelt ő is, miközben nemcsak énekelni, de gitározni és zongorázni is megtanult.
16 éves korában már javában beindult zeneszerzői, dalszövegírói pályája is: Lenny Kravitz-cel közösen írták az All I Ever Wanted című dalt Kravitz 1991-es albumára.
Első saját zenekarát 1995-ben, 20 évesen alapította, hogy anyja, Yoko Ono megfelelő zenei kíséretet kapjon. 1998-tól pörgött fel Sean szólókarrierje, bár nehezményezte, hogy a sajtót anno sokkal jobban érdekelte, hogy milyen felmenőkkel rendelkezik, mint hogy milyen zenét játszik.
Azonban meg kell jegyeznünk, hogy Sean Lennon nemcsak külsőre, hanem zenéinek hangzásában is tiszta apja, sőt, klipjei képi világa is John Lennont idézi. Még a hangja is hasonlít a híres apjáéra. Hallgass bele te is egyik legnépszerűbb, 2009-ben barátnőjével, Charlotte Kemp Muhllal közösen alapított zenekara, a The Ghost of a Saber Tooth Tiger egyik legismertebb dalába, amelynek a klipje pontosan olyan, mint egy nyári fesztivál!
A Sziget sem múlhat el a Beatles emléke nélkül
Ha már Lennon fia is az apai gyökerekhez nyúlik vissza, és a divat is a '70-es évek hippikorszakát idézi - különösen a fesztiválokon -, akkor a Sziget sem múlhat el Beatles és virágfüzérek nélkül!
A Sziget szervezői talán pont emiatt hívták meg fellépőik sorába a The BlackBirds zenekart, akik Beatles-emlékzenekarként The Beatles Psychedelic Songs koncertjükkel augusztus 10-én lesznek a Budapest Park Tribute Színpadán. Hétfőn ezért hát mindenképpen irány a Sziget!
Tudod már, mit veszel fel a Szigetre?
A bűvös '70-es évek hatja majd át a fesztivált szerkók terén is, úgyhogy nézz körül gyorsan, van-e kellő mennyiségű hippis ékszered, hajpántod és kendőd. Vagy válogass nálunk a FeminaShopban, mert mi most szupermenő fesztiválozós ékszereket, táskákat és hajpántokat, na meg az elmaradhatatlan ékszertetoválásokat gyűjtöttünk össze, hogy neked már csak rendelni kelljen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- john lennon
- yoko ono
- beatles
- sztárapuka
- sztárcsemete
- feminashop
- divat
- fesztivál
- sziget fesztivál
- sztártéma
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!