
Még tart a kemoterápia! Rákkal küzd a jóképű színész
A sármos Ethan Zohn 2009 óta küzd a rákkal, betegsége a közelmúltban kiújult.

Ethan Zohn nevét akkor ismerték meg az amerikai tévénézők, amikor 2001-ben megnyerte a Survivor című reality show harmadik évadát. Ezt követően a jóképű sztár több tévésorozatba és néhány futottak még kategóriás mozi- és tévéfilmbe is bekerült, például a The Scorned című horrorba.
Karrierjének építésében azonban nagyban visszavetette, hogy évek óta súlyos betegséggel küzd. A fiatal színésznél ugyanis még 2009 tavaszán diagnosztizáltak rákot az orvosok.
Csak 35 éves volt
Amint a külföldi sajtó hírül adta, testében egy, a mellkasa bal oldalán elhelyezkedő tumort találtak. A diagnózis szerint a Hodgkin-limfóma nevű kór támadta meg az akkor még csak 35 éves sztár szervezetét.
Ez egy nyirokcsomókban kialakuló, rosszindulatú daganatos betegség, amit a nyirokszövetek és a lép fájdalmatlan megnagyobbodása jellemez, és leggyakrabban a 15 és a 35 év közötti korosztályt érinti.
Sokáig úgy nézett ki, hogy a színész legyőzte a betegséget, mert állapota javulni kezdett, és egy ideig tünetmentes volt.
Kedvese kitartott mellette
Sajnos 2011 novemberében bejelentették, hogy kiújult a daganata, és ezért ismét kemoterápiás kezeléseknek nézett elébe. Igaz, göndör fürtjeitől meg kellett válnia, ám állítása szerint most újra sokkal jobban érzi magát, mivel jó hatással van rá az SGN-35 nevű szer, amivel kezelik.
- Nagyon jól reagáltam a szerre, sikerült visszaszorítani a tumort - mondta a legfrissebb fejleményekről a 38 éves sztár, aki már hat kemoterápiás kezelést csinált végig, szerencsére nem egyedül. Kedvese, Jenna Morasca modell-színésznő mindvégig kitartott mellette a nehéz időszakban.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
- Nagyon hálás vagyok érte, amiért Jenna mellettem állt a rák elleni küzdelemben - hangsúlyozta.