
Négy gyermeke gyászolja! A kórházban hunyt el a közkedvelt színész
Veseelégtelenségben meghalt Ernest Borgnine, 95 éves volt.

2012. július 8-án, 95 éves korában elhunyt Ernest Borgnine, A piszkos tizenkettő és a Szuperzsaru filmek Oscar-díjas sztárja.
A hírek szerint a színész egy Los Angeles-i kórházban, a családja körében, csendesen távozott az élők sorából.
Tengerészből színész
Az 1917-ben született olasz származású Ernest Borgnine a gimnázium elvégzését követően tíz évet szolgált haditengerészként, ekkor még nem is álmodozott színészi karrierről.
Később édesanyja javaslatára kezdett el drámaórákra járni, majd olyannyira megtetszett neki a szakma, hogy csatlakozott egy színtársulathoz.
Borgnine egyik legnagyobb színházi sikereként több ízben is felléphetett a Broadway-n, majd 1951-ben végre megkapta első filmszerepét is, két év múlva pedig már Frank Sinatra mellett játszhatott a Most és mindörökké című alkotásban.
1955-ben a Marty című film főszerepéért Oscar-díjjal jutalmazták. A díjátadón emlékezetes beszédében mindenekelőtt édesanyjának mondott köszönetet, amiért elindította ezen a pályán.
A siker pedig folytatódott tovább: a következő évtizedekben több sorozatban is viszontláthattuk, illetve olyan filmekben tűnt fel, mint A piszkos tizenkettő című háborús dráma vagy éppen a Szuperzsaru című vígjáték, amelyben Terence Hill oldalán szerepelt.
Ötször nősült
Hosszú élete során ötször mondta ki a boldogító igent. Első feleségétől egy lánya született, a második arával 4 évig éltek együtt, harmadik házassága Ethel Merman musicalszínésznővel pedig még két hónapig sem tartott.
A negyedik próbálkozásra vette feleségül Donna Rancoutot, akivel három közös gyermekük született, a frigy azonban ebben az esetben is válással végződött. A boldogságot végül Tova Traesnaes, kozmetikai céget üzemeltető üzletasszony személyében találta meg, akivel 1972 óta egészen haláláig alkottak egy párt.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
Borgnine 95 éves korában egy Los Angeles-i kórházban, felesége és gyermekei körében hunyt el. Halálát az információk szerint veseelégtelenség okozta.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.