Elton John megvakult: szívszorító vallomást tett a színpadon
Elton John elveszítette a látását.
Elton John még szeptemberben jelentette be egy közleményben, hogy egy súlyos szemfertőzés következtében elveszítette a látását az egyik szemére, mint kiderült, azóta súlyosbodott az állapota.
Elton John megvakult
A 77 éves zenészlegenda vasárnap a jótékonysági gáláján vett részt a londoni British Museumban, ahol az Az ördög Pradát visel musicalt is bemutatták. A színházi előadásnak ő szerezte a zenéjét. A darab végén Johnt a színpadra invitálták, ekkor jelentette be, hogy egyik szemével sem lát, írta meg a Page Six.
– Mint azt talán néhányan tudjátok, voltak problémáim, és mostanra elvesztettem a látásomat. Nem tudtam látni az előadást, de élveztem hallgatni – fogalmazta a színpadon.
Kiemelte, sok próbára nem tudott eljönni az egészségügyi problémája miatt. Beszédében köszönetet mondott David Furnishnek, a férjének, aki mindenben segíti őt.
Egy múlt heti interjújában elmondta, hogy idén nyáron kezdődtek a gondok.
– Sajnos júliusban elvesztettem a látásomat a jobb szememre, mert Dél-Franciaországban összeszedtem egy fertőzést, és már négy hónapja nem látok. A bal szemem sem a legjobb, szóval van remény, hogy rendbe jön, de jelenleg egy kicsit megakadtam.
Ő volt Elton John felesége: Renate Blauellel 4 évig éltek házasságban
Elton John és Renate Blauel 1984-ben Sydney-ben házasodtak össze.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images