65 évesen elhunyt a világhírű rockzenész: rákkal küzdött Eddie Van Halen

Eddie Van Halent az egész zenészvilág gyászolja.

eddie-van-halen-cover

A Van Halen zenekar alapítója és gitárosa, Eddie Van Halen október 6-án örökre lehunyta a szemeit, 65 éves volt, adta hírül a TMZ.

Eddie Van Halen hosszú évekig küzdött a rákkal

A zenész Santa Monica kórházában, a St. John's Hospitalban hunyt el. Szerettei végig ott voltak mellette: felesége, Janine, fia, Wolfgang, volt felesége, Valerie Bertinelli és testvére, Alex. Élete utolsó 72 órájában súlyosbodott az állapota, a rák a tüdejéről átterjedt az agyára és egyéb más szerveire is. A súlyos betegségét még 2001-ben diagnosztizálták nála. A Van Halennel még betegen is fellépett, sőt fia, Wolfgang a csapat basszusgitárosa lett 2006-ban.

Szerettei szívszorító sorokkal búcsúztak tőle, volt neje ezt írta róla a Twitteren: "40 évvel ezelőtt örökre megváltoztattad az életem, amikor találkoztam veled. Te ajándékoztál meg engem életem igaz fényével, a fiunkkal, Wolfganggal. A tüdőrákod és a sok kihívást jelentő kezelés ellenére megőrizted a nagyszerű lelked és azt a huncut mosolyodat. Hálás vagyok Wolfie-ért és azért, hogy az utolsó pillanatokban is kitartottam melletted. A következő életemben újra találkozom veled, szerelmem."

A fia így búcsúzott közösségi oldalán: "Ő volt a legjobb édesapa, nála jobbat nem is kérhettem volna. Minden pillanat, amit a színpadon megoszthattam vele, az egy ajándék volt. A szívem összetört, és nem hiszem, hogy valaha is felépülök ebből a veszteségből teljesen."

Az 1972-ben megalapított Van Halen olyan slágereket gyártott, mint a Jump, a Panama, az Eruption vagy a Runnin' With The Devil. Eddie Van Halent a világ egyik legjobb gitárosaként tartották számon, a '80-as években sokakra inspiráló hatással lett. Nem csoda, hogy a zenészvilág is gyászolja, az Aerosmith frontembere, Steven Tyler is megemlékezett róla. A világsztárok körében Robert Downey Jr., Sarah Jessica Parker és Michael Jackson lánya, Paris is elbúcsúzott tőle közösségi oldalukon.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük