Felismered a cuki kisfiút a képen? Az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett belőle
Befolyásos politikus lett ebből a szöszi kisgyerekből.

Nem is gondolnád, hogy ebből a kisfiúból lett az egyik nagyhatalom vezetője.
Donald Trump gyerekkori fotója
Első ránézésre mit gondolsz erről a cuki, szőke kisfiúról? Nagy eséllyel nem azt, hogy belőle lett az Amerikai Egyesült Államok 45., majd 47. elnöke is, hiszen a fotón nem más látható, mint Donald Trump.
Donald John Trump 1946. június 14-én született a New York-i Queensben. Ötgyermekes család legfiatalabb fiúgyermekeként nőtt fel, édesapja, Fred Trump sikeres ingatlanfejlesztőként biztosította számukra a jólétet.
Édesapja szigorú nevelési elveinek köszönhetően katonai iskolába járt, hogy fegyelmet tanuljon. Nemzetközi hírnevét először az üzleti életben szerezte meg, családi vállalkozásukat, a Trump Organizationt örökölve és továbbfejlesztve számos ingatlanprojektet valósított meg, mint például a Trump Tower New Yorkban. A médiában is hamar ismertté vált, köszönhetően népszerű televíziós műsorának, a The Apprentice-nek.

2016-ban Trump politikai pályára lépett, és a Republikánus Párt színeiben elindult az elnökválasztáson, és bár győzelme meglepetésként érte a világot, 2017. január 20-án hivatalosan is beiktatták az Egyesült Államok 45. elnökeként. A 2020-as választásokon Joe Biden legyőzte, ám 2024-ben Trump ismét győzedelmeskedett ellenfele, Kamala Harris felett, így 2025. január 25-én, 78 éves korában beiktatták az USA 47. elnökeként.
Felismered a gyönyörű kislányt a képen? A világ egyik leghíresebb színésznője lett belőle
Már gyerekkori fotóján is kitűnnek gyönyörű vonásai.
ElolvasomCover-fotó: Facebook/DonaldTrump

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- salma hayek