Donald Trump vacsoravendégei köpni-nyelni nem tudtak - Ezt tálalták fel nekik

A díszvacsora vendégei nem azt kapták, amire számítottak.

Donald Trump díszvacsorája burgerekkel
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Donald Trump megint alakított. Az elnök híres arról, hogy nem igazán törődik a szabályokkal, sem a protokollal - rendszerint a saját feje után megy. Tegnap egy csapat amerikai futballjátékost látott vendégül, azonban elég érdekesen sikerült a díszvacsora.

Ezt tálalta fel nekik

Az elnök köztudottan nagy gyorsétel-rajongó, minden héten fogyaszt Big Mac-et, sült krumplival és persze kólával, az amerikai módi szerint. Állítólag az elnök egyrészt irtózik a bacilusoktól, ezért részesíti előnyben a Meki előfőzött, előkészített ételeit, másrészt pedig úgy véli, ezáltal sokkal kisebb az esélye annak, hogy valaki megpróbálja megmérgezni, ugyanis mindig másik étteremből hozatja a kedvenc finomságait.

Azt viszont senki nem gondolta, hogy az esti díszvacsorára meghívott fiatalok elé is ez kerül majd az asztalra. A burgerek mellé a szószt ugyan ezüsttálkákban kínálta fel, a sportolókon azonban látszott, hogy nem igazán erre a vacsorára számítottak.

Persze, nemcsak az ikonikus Big Mac került felszolgálásra: volt még Whopper-szendvics a konkurens gyorsétteremlánctól, rántott csirkés bucik, csirkeszárnyak, sőt, pár doboz saláta is, a miheztartás végett. Arra a kérdésre azonban, hogy hány burgert rendelt a srácoknak, nem igazán tudott válaszolni: közölte, hogy valahol háromszáz és ezer között.

Melania Trump elárulta, miért van még együtt a férjével - Őszintén vallott a kapcsolatukról

A Fox News riporterének mesélt a házasságáról.

Elolvasom

Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük