A 65 éves Dolph Lundgren titkolta, hogy rákos beteg: szívszorító vallomást tett
Dolph Lundgren először beszélt a rákjáról.
Dolph Lundgren meglepő vallomással állt elő: bevallotta, hogy 2015-ben veserákot diagnosztizáltak a szervezetében.
Az In Depth Graham Bensinger című műsorban fedte fel, hogy orvosai csupán két-három évet jósoltak neki, azonban a lelke mélyén hitt a gyógyulásában. Végül elment egy másik szakemberhez, aki egy olyan kulcsfontosságú felfedezést tett, amelynek köszönhetően a színész még mindig köztünk lehet.
Dolph Lundgren először beszélt a rákjáról
2015-ben tudta meg a szörnyű hírt orvosától, egy daganatot fedeztek fel a veséjében, akkor azonnal meg is műtötték.
- Egy daganatot találtak a vesémben, amit kivettek, de aztán megcsinálták a biopsziát, és rákos elváltozást észleltek.
Mindent megtett a gyógyulása érdekében, félévente, majd évente kellett visszajárnia a vizsgálatokra, öt évig nem volt panasza, majd 2020-ban kiújult a rákja. Hat daganatot találtak a veséiben, illetve egyet a májában.
Ezek a tumorok már olyan nagyok voltak, hogy sebészeti úton nem lehetett eltávolítani azokat, így kemoterápiára kellett járnia, ami számos mellékhatást eredményezett.
- Nagyon fájt a szája, a kezei és a lábai. Nem tudott enni se túl meleget, se túl hideget vagy fűszereset. Az etetése rengeteg küzdelemmel járt, így egyre többet fogyott - ezt már menyasszonya, Emma Krokdal mondta el.
Egy ponton már az orvosok is lemondtak róla.
- Elkezdték nekem mondogatni, hogy töltsek több időt a családommal. Így rákérdeztem, mégis mennyi időm maradt hátra? Ha jól emlékszem, azt a választ kaptam az egyikőjüktől, hogy két-három év. Azonban a hanglejtéséből sejtettem, hogy még ennél is kevesebb időm lehet. Én ezt először készpénznek vettem, ilyenkor egyből visszatekintesz az életedre. Rájöttem, mennyire nagyszerű életem volt. Vagy öt különböző életutat megjártam egyszerre. Nem keseredtem el emiatt.
Bár az állapota egyre inkább romlott, a Rocky sztárja nem adta fel a küzdelmet. Elment egy másik orvoshoz is, dr. Alexandra Drakakihoz, aki egy kulcsfontosságú felfedezést tett. Az egyik daganatában egy olyan mutációt fedezett fel, ami a tüdőrákra jellemző leggyakrabban, így másfajta kezelési módokat és gyógyszereket is alkalmazni tudtak.
- Három hónap alatt 20-30 százalékkal kisebbek lettek a daganatok.
2022-re a tumorok 90 százalékkal kisebbek voltak már az eredeti állapotukhoz képest. Ezután újra kés alá feküdt, és mind a hat daganatot eltávolították. Most, hogy már túl van a nehezén, újraértékelte az egész életét, és nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy még most is életben van.
Dolph Lundgren menyasszonya
Képes összeállításunkban megnézheted a gyönyörű személyi edzőt, aki elcsavarta Dolph Lundgren fejét.
Ő Dolph Lundgren 40 évvel fiatalabb menyasszonya: a Rocky sztárja megőrül a gyönyörű személyi edzőért
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images