Dieter Bohlen 70 éves lett: így megváltozott a Modern Talking sztárja
Dieter Bohlen február 7-én ünnepli hetvenedik születésnapját.
Dieter Bohlen, a Modern Talking alapító tagja ma ünnepli hetvenedik születésnapját. Cikkünkben megtudhatod, mennyit változott a producer és zenész a ’80-as évek óta.
Dieter Bohlen ma 70 éves
Németország egyik kisvárosában, Berne-ben látta meg a napvilágot 1954. február 7-én. Már kamaszként zenéket kezdett írni, egyetemistaként táncegyüttesekkel és egy hard rock bandával lépett fel. 1977-től egyik barátjával ostromolták a lemezkiadókat a kislemezeikkel, de egyik sem aratott túl nagy sikert. Egy hajszálon múlt, hogy feladja zenei karrierjét, és apja építőipari vállalatához szegődjön, azonban 1979-ben leszerződtette a hamburgi Intersong Musikverlag kiadó, ahol producerként kezdett dolgozni. Egy évvel később már a berlini Hansa kiadó munkatársa lett. Itt ismerkedett meg Thomas Andersszel 1982-ben.
Első slágerük 1984-ben jelent meg, ez volt a You’re My Heart, You’re My Soul, de a Cheri, Cheri Lady és a Brother Louie is a rajongók kedvencévé vált. 1987-ben feloszlottak, majd 1998-ban egy új lemezzel jöttek ki, ez volt a Back For Good korong.
2003-ig dolgoztak együtt, de megromlott a viszonyuk. Bohlen önéletrajzi könyvében azt állította kollégájáról, hogy az a 2002-es turnéjukon pénzt sikkasztott, emellett művészileg alkalmatlannak nevezte. Erre Anders dühös lett, és beperelte volt zenésztársát, amit meg is nyert. Végül Bohlent 25 ezer eurós bírság megfizetésére kötelezték. Bár ma már állítólag nincs semmi baja Thomas Andersszel, azonban úgy véli, semmi közös nincs bennük, ezért nem keresi a társaságát.
Bohlen a mai napig aktív a zeneiparban, rendszeresen fellép, tavaly a Budapest Parkban is adott koncertet, sőt, a német zenés tehetségkutatók állandó zsűritagja. Érdekesség, hogy 2019-ben feldolgozta a Brother Louie-t, még videóklipet is forgatott hozzá.
Két alkalommal nősült, de mindkét házassága válással végződött. Első neje, Erika Sauerland három gyereket szült neki, Marc, Marvin és Marielin már a felnőtt éveiket élik. 2001 és 2006 között Estefania Küster volt a párja, a nő egy fiúval ajándékozta meg 2005-ben, akit Maurice-nak neveztek el. 2006-ban megismerte Carina Walzot Mallorcán, akivel azóta is elválaszthatatlan. Két gyereket nevelnek, Amelie lányuk 2011-ben, Maximilian fiuk 2013-ban jött a világra.
Érdekesség, hogy Carinát még nem vette el, de hamarosan sor kerül az esküvőre, erről a Bild lapnak meséltek.
- Carina és én össze fogunk házasodni. Már a kapcsolatunk első napja óta megvan egy fix dátum. Egy konkrét évvel álltam elő, és azt mondtam, ha akkor még mindig együtt leszünk, biztosan megbízom benned, és feleségül veszlek. A meghívókat még nem nyomtatták ki, de ez a dátum hamarosan eljön - fogalmazta a sztár.
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott karrierje alatt Dieter Bohlen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
„Levelet kaptam, lájf” - Kitalálod, hogyan szól az Opus zenekar dalszövege valójában?
Számos külföldi dalt félrehallottunk már, de tudod, hogy valójában mit is énekelnek valójában a zenészek?
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Getty Images