Megszületett a végzés Diana halálának okáról

Dodi Al Fayed és Diana hercegnő halálának okáról féléves tárgyalás után végre meghozta döntését a londoni felsőbíróság.

Végzésük szerint nem baleset, hanem gondatlanságból elkövetett emberölés volt az oka Diana hercegnő és barátja, Dodi Al Fayed 1997-ben, Párizsban bekövetkezett halálának, melyért egyaránt okolhatók a pár autóját erőszakosan követő lesifotósok és a szintén áldozatul esett Henri Paul sofőr is, aki ittas állapotban és túl gyorsan vezetett.

Bár az eset óta számtalan elmélet felröppent, miért is kellett meghalnia a népszerű hercegnőnek és lovagjának, fiai, Vilmos és Harry herceg, köszönetüket fejezték ki az esküdtszéknek, amiért ilyen példás türelemmel viseltettek ebben az embert próbáló ügyben.

- Egyetértünk a végzéssel, és mindketten rendkívül hálásak vagyunk – nyilatkozták.

Felbolydultak a napilapok

 A legtöbb brit napilap szintén megkönnyebbüléssel üdvözölte a hírt, hogy – remélhetőleg – most majd vége szakad a huzavonának.

"Hála az égnek, vége!" – így kommentálta a The Guardian a polgári jogi bíróság végzését, a Sun pedig mindehhez epésen hozzáfűzte azt is, hogy az országnak 12 millió dollárjába került kiderítenie azt, amit a többség mindvégig tudott.

A Daily Telegraph egyenesen azt javasolta, hogy a számlát Al Fayed apjának kellene állnia, hiszen ő hajszolta annyira az újabbnál újabb nyomozást.

Mohamed Al Fayed, aki egyébként a nagynevű Harrods áruház tulajdonosa, természetesen nem elégedett, ő továbbra is ragaszkodik az összeesküvés-elmélethez, melyet a kezdetektől fogva hangoztat.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Állítása szerint – bár ezt egyetlen tanú sem igazolta – fia el akarta venni Dianát, és ez nem tetszhetett a királyi családnak, ezért a brit titkosszolgálat, az MI6 segítségét igénybe véve gyilkoltatták meg a "veszélyes" párt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük