Kockás hasizmával hódít az 55 éves Dennis Quaid
Dennis Quaid, Meg Ryan exférje remek formában van, amit a Soul Surfer hawaii forgatásán meg is mutatott.
Dennis Quaidet eddig leginkább úgy ismertük, mint a helyes, ám kissé unalmas pasit, akit Meg Ryan dobott Russell Crowe-ért. Hát, ha annak idején akkor még bájos neje Crowe kidolgozott gladiátortestétől csábult el, akkor most bizonyára irigykedve nézi exférje legfrissebb fotóit.
A Hawaiiban készült felvételeken ugyanis az 55 éves színész olyan kemény hasizmot villantott, amint félmeztelenül flangált a tengerparton, hogy még a több évtizeddel fiatalabbak is megirigyelhetnék.
Persze nem véletlenül gyúrta ki magát ilyen szívdöglesztően muszklisra, hanem természetesen egy filmszerep kedvéért.
Újra forgat
Már korábban említettük, hogy egyebek közt Jack Nicholson lánya, Lorraine is játszik a Soul Surfer című, igaz történetet feldolgozó drámában.
A film egy 13 éves szörfölőről, Bethany Hamiltonról szól, aki egy szerencsétlen cápabaleset következtében elveszítette bal karját.
Nos, ennek a lánynak - Anna Sophia Robb alakításában - az apját játssza Quaid.
Ahogy azt sejteni lehet, az izmos test csak az első lépés volt az átalakulásban - nagyobb problémát okoz a színésznek az, hogy szörftudományát is be kell majd mutatnia a mozivásznon.
Kicsi gyerekei vannak
Állítólag eleinte nehezen ment neki a hullámlovaglás, de a rendszeres edzésnek meglett az eredménye, és a végére élvezte a szörfölést.
Ennek ellenére láthatólag a dohányzásról azért nem tud lemondani - bár ki tudja, lehet, hogy otthon nem nagyon gyújthat rá. Végtére is novemberben múltak kétévesek ikrei harmadik feleségétől, Kimberly Buffingtontól.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sors iróniája, hogy annak idején ugyan neje, Meg Ryan hagyta el egy másik férfiért, ám a színésznő azóta sem találta meg párját, Dennis Quaid azonban 2004-ben újranősült.