Van, aki úgy vágyik sikerre, mint más minél több virtuális barátra az ilyen-olyan közösségi portálokon. Akik, ha nem nagyon akaródznak jelentkezni a régen látott ismeretlen ismerősök, addig kutatnak és furakodnak, míg sikerül az óvoda kerítése előtt egyszer elsétált kisfiút is felkutatniuk, csak hogy még egyet ugorjon a barátságszámláló.
Nos, minden bizonnyal Dawn Olivieri is azok között van, akik igyekeznek minél többet forgolódni a neves stúdiók környékén, hátha lepottyan egy-két kis sikermorzsa számukra.
A siker felé vezető út
A modellből lett színésznő neve egyelőre csak a nagyon elszánt sorozatrajongók körében csenghet ismerősen, hiszen három-négy éve még azt sem lehetett tudni, hogy világon van.
Ám élete első szerepétől, amikor még csak névtelen sztriptíztáncost játszott 2005-ben a Helyszínelők egyik epizódjában - valószínűleg valahol a háttérben, afféle dekorációként -, 2009-re eljutott oda, hogy szerepet kapott a Hősök negyedik, egyben legfrissebb évadjában, ahol is az agyontetovált Lydiát alakítja.
Sorozatban nyerő
Köztes állomásként szintén jobbára sorozatok bukkannak fel életrajzában, mint a Veronica Mars, a Döglött akták vagy éppen az Így jártam anyátokkal, de tény, az ismertséget tetkós hősként szerezte meg.
Bár életéről nem sokat tudni, a huszonéves hölgy, aki tánctudását is nagyra tartja, azóta egyre-másra bukkan fel más produkciókban is, persze többnyire inkább külső adottságai révén.
Kíváncsi vagy a pimaszul bevállalós színésznőkre, akik hadat üzennek Hollywood vaskalapos erkölcseinek? Íme, a legbujábbak!
ElolvasomA B-kategóriás horrorok kedvelői például két filmben is láthatják majd - Paradise Lost, Dozers -, ha máshol nem, hát videón, esetleg valamelyik eldugott csatorna éjszakai kínálatában.

Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
<sub>Promóció</sub>
A Maxim októberi számában pedig alig felöltözve is megcsodálható - hát mi ez, ha nem siker?































