46 évesen is bomba formában Sharron Davies olimpikon
Az egykori úszónő, Sharron Davies külsejével simán kenterbe veri a nála sokkal fiatalabbak hölgyeket is.
Be kell valljuk, Sharron Davies nem mai csirke. 1980-ban, mikor a mai fiatal nemzedék még csak csecsszopó korban volt, ő már olimpiai ezüstérmet szerzett Moszkvában, a 400 méteres vegyesváltóban.
Hatévesen kezdett el úszóleckéket venni, majd két évvel később már rendszeresen járt edzésre. Mindössze 11 évesen rekordidőt úszott a brit nemzeti csapatnak, és akkor sem hagyta abba a kemény tréningeket, amikor mindkét csuklóját eltörte egy balesetben.
Néhány nappal a 14. születésnapja előtt utazott ki az 1976-os Montreali Olimpiai Játékokra, és bár akkor nem indulhatott a döntőben, mindenki megjegyezte a nevét.
Igazi bombázó a tévében
Azóta Davies felhagyott a sporttal, jobban mondva átült a kamera másik oldalára, és népszerű sportriporterré képezte át magát. Ám bármilyen szigorúan beszabályozott sportolóéletet is élt sokáig, mindig igyekezett nőnek maradni. És milyen nőnek!
A 2004-es athéni játékok közvetítése közben például többen bírálták – még többen titkon csodálták -, amiért szexis öltözékben csevegett a versenyzőkkel.
Az idei pekingi olimpián pedig elég gondot okozott az operatőröknek, akiknek szinte teljesen bele kellett mászniuk a csinos riporternő arcába, nehogy véletlenül túl nagy betekintést adjanak hívogató dekoltázsába.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szépség nemrég a Brit Divathéten tette tiszteletét, és akik nem ismerték munkásságát, azok akár össze is keverhették volna bármelyik modellel a karcsú, hosszú combú hölgyet, aki nem mellesleg időközben három gyermeket is a világra hozott.