Végre nyilvánosságra hozták! Ebbe halt bele David Coulthard 35 éves testvére

Kiderült, mibe halt bele David Coulthard testvére.

Túladagolásban elhunyt a Forma 1-es versenyző, David Coulthard 35 éves testvére. Előzetes feltevések szerint szívroham végzett vele, mostanra azonban elkészültek a toxikológiai vizsgálatok is és kiderült, egy vényre kapható gyógyszer okozta a tragédiát - írta a The Herald.

Lynsay Jackson Propranolol túladagolásban veszette életét, ami egy béta-blokkoló, magas vérnyomás és szabálytalan szívműködésre szokták felírni, de csökkenti a szorongást is. Ezt a gyógyszert hozták összefüggésbe Brittany Murphy halálával is.

Most hozták nyilvánosságra

David Coulthard testvére tavaly vesztette életét, ám eddig nem hozták nyilvánosságra halála okát, mivel a vizsgálatok csak most készültek el. Lynsay Jacksont férje találta holtan ágyukban, miután hasfájásra hivatkozva visszafeküdt aludni. Kislányuk, Emilie akkor 10 hónapos volt.

Húga halálhírét Coulthard csak percekkel azelőtt tudta meg, hogy szerepelt volna a BBC Saturday Kitchen Live műsorában. A producer felajánlotta neki, hogy a körülményekre való tekintettel nem kell részt vennie a show-ban, de az egykori autóversenyző nem hátrált meg.

- Azt tettük, ami a leghelyesebb volt és amit Lynsay is akart volna. Megbeszéltem az édesapámmal, hogy mindannyian Skóciába utazunk. Akármit tettem volna, már nem hozhattam volna vissza - nyilatkozta akkor az autóversenyző a BBC-nek.

Szoros kapcsolatban álltak

Coulthard és húga nagyon szoros viszonyban volt, egykoron azt mondta, hogy "természetéből fakadóan sokkal jobb vezető", mint ő.

Sztárok családi tragédiái

Nézegess képeket!

Elolvasom

Lynsay Jackson a bátyja sportbeli eredményeivel foglalkozó múzeumot irányította Twynholmban, korábban pedig a Coulthard rajongói klubot is vezette.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A most 42 esztendős David Coulthard 1994-ben debütált a Forma-1-es világbajnokság mezőnyében, ahol 15 éves pályafutása alatt összesen 13 versenyt nyert meg. Coutlhard a 2001-es szezonban második lett a vb-pontversenyben Michael Schumacher mögött, visszavonulása óta pedig a BBC szakkommentátoraként is dolgozott.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük