Drogosként élt évekig az ismert sorozat sztártinije
A siker miatt züllött el
A szőke sztárral elszaladt a ló, miután a népszerű sorozat révén ismert lett, ezért a producerek megváltak tőle.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Mint oly sokakat, Danniella Westbrookot is utolérte a gyereksztárok végzete. A szőke színésznő ugyanis a sikerrel együtt a drogokba is belekóstolt, és olyannyira ízlett neki a kontroll nélküli lét, hogy évekbe telt, míg ki tudott kászálódni a kábítószerek poklából.

A brit hölgy 1990-ben, 15 éves korában került be a hazájában rendkívül népszerű EastEnders sorozat szereplőgárdájába, amit már 1985 óta forgatnak.

Sam Mitchell karakterében rengeteg mindent megélt, a tiniszerelemtől a topless modellkedésig, sőt, még későbbi férjurát is megcsalta a tévénézők szeme láttára.

Majdnem belehalt

Nem csoda hát, ha a szöszi sztár rendkívül híres lett a szigetországban - ám százezer fontos, azaz mintegy harmincmillió forintos fizetésével nem igazán tudott mit kezdeni, így kipróbálta a drogokat, és hamarosan kokainfüggő lett. 1993-ban ki is tették a szériából azzal, hogy visszajöhet, de csak akkor, ha lejön a szerről.

Két év múlva újabb esélyt kapott, ám kiderült, hogy még mindig függő, ráadásul a sorozat féltve őrzött forgatókönyvéből is szaftos részleteket kotyogott ki egy csevegőműsorban.Ezért nem volt más hátra, megint csak megváltak tőle a producerek, karakterét pedig Spanyolországba száműzték.

Szétmarta orrát a kokain

A mélypontot 2000-ben érte el, amikor is egy díjátadón róla készült fényképen láthatóvá vált, mit tett vele a mértéktelen kokainszippantás: orrsövénye ugyanis teljesen eltűnt!

Azóta eltelt majdnem tíz év, és a ma már 35 éves Westbrook végre visszatérhetett az EastEnders csapatába. Bár egyesek kissé fanyalogva fogadták a sztár újbóli felbukkanását, azt állítván, az idő könyörtelenül elbánt az egykor hamvas arcú színésznővel.

- Nem érdekel, mit mondanak a kinézetemről. Tudom, hogy nem fogok díjakat nyerni a szépségemért. Persze, azt mondják, öregebb lettem, és már nem vagyok olyan vonzó. De mondhatnak bármit, teszek rá. Végül is húsz évvel idősebb lettem, és mindazok után, aminek kitettem a testem, örülhetek annak is, hogy élek. Minden reggel, ahogy felébredek, hálát adok Istennek, hogy még egyben vagyok, és ez az érzés nem halványodik.

Hiszen akár halott is lehetnék. Ezért hát tényleg szerencsésnek tartom magam, hogy most itt lehetek - nyilatkozta az állítása szerint immáron kilenc éve tiszta sztár a Sunday Mirrornak.

Ezt is szeretjük