Élőhalottá sorvadt az egykor dögös Courtney Love
A korábban rubensi idomokkal rendelkező sztár megdöbbentő átváltozáson ment keresztül.
Bár Halloweennek rég vége, az egykor szebb napokat látott Courtney Love alaposan megrémisztette a Los Angeles-i járókelőket, amikor halotti fehér, átlátszó csipkében és még fehérebbnek tűnő bőrrel megjelent bevásárlókörútján, Malibuban.
Az énekesnő az utóbbi időben rengeteg felesleges hájtól megszabadult – kemény diétával, mely alatt legtöbbször csak turmixokat, kevés halat és zöldséget vett magához, több, mint 25 kilóval lett kevesebb.
Bár egyesek zsírleszívást emlegettek, mások pedig gyomorgyűrűről regéltek az extrém fogyókúra kapcsán, a 43 éves sztár tagadja, hogy bárminemű technikai segítséget vett volna igénybe a karcsúsodás elérése érdekében.
Fogyókúra, hamvak és halálvágy
Persze a kilók ledobása egy dolog, és megint más a lelki probléma, ami Kurt Cobain özvegyét elnézve nem kétséges – sőt, maga a szőkeség is bevallja, hogy az öngyilkosság gondolatával nap mint nap meg kell küzdenie, amióta ellopták volt férje hamvait a házából.
- Egyszerűen nem hiszem el, hogy bárki el akarja tőlem venni Kurt hamvait. Ez gusztustalan, és teljesen öngyilkos hangulatba kerültem tőle. Ha nem szerzem vissza a maradványait, én nem is tudom, mit teszek – nyilatkozta.
Az 1994-ben, öngyilkosság következtében elhunyt rocksztár hamvainak többségét egy New York-i buddhista templomnál és a Washington állambéli Wishkah folyónál szórták szét, ám egy maréknyi mennyiséget Love is megtartott magának, amit eddig egy pink, mackó alakú kistáskában őrizgetett a gardróbja mélyén.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
- Az a kis hamu minden, ami nekem maradt belőle. Hát ki képes ellopni más férjének a hamvait? – kesergett az egygyermekes anya.