
Köntösben flangál és szőröset villant Courteney Cox
A Jóbarátok színésznőjét, Courteney Coxot igencsak fura öltözékben kapták le a minap.

Hiába tesz meg mindent Courteney Cox, hogy az emberek elfejtsék végre a Jóbarátok című sorozatot, eddig nem járt túl sok sikerrel. Ha kimondják a nevét, szinte biztos, hogy mindenkinek a tisztaságmániás Monica jut eszébe a színésznőről.
Pedig próbálkozott ő már annyiszor: volt kemény főszerkesztő a tiszavirág-életű Dirt: A hetilapban, és izgatóan feslett egyedülálló anya a Milliókért a pokolba című akciófilmben is.
Ifjú szeretőre vágyik
Most pedig szintén nem szolid mamit fog alakítani: a Cougar Town vígjátékban egy 17 éves fiával élő anyát játszik, aki imádja a fiatal fiúkákat az ágyába csábítani.
Ennek forgatásán kapták lencsevégre a 44 éves, ám koránál sokkal fiatalabbnak tűnő színésznőt, és bizony kétségtelenül volt rajta elég néznivaló.
Szó mi szó, a keresztben csíkos, testhezálló Diane Von Furstenberg ruha nagyon jól állt a karcsú sztárnak – bár az már eléggé furcsa, hogy kecses cipellő helyett ormótlan, szőrös mamuszkában flangált a munkálatok helyszínén.
Ugyan bizonyára a puha lábbelit csupán két jelenet között, a szünetben húzta a lábára, azért nagyon úgy tűnik, azonnal a kényelemre szavaz, ha éppen nem forog a felvevőgép.
Később ugyanis többféle köntösben is le lehetett fotózni a szépséget, aki egyáltalán nem szégyellte, hogy ilyen alulöltözve mutatkozik kollégái és a nézelődők előtt.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
Talán ha ilyen lazán áll az egészhez, nagyobb esélye van, hogy sikeres lesz a mozi, eddig ugyanis - talán a görcsös akarás miatt - az utóbbi időben egy mozifilmben sem sikerült igazán kiemelkedőt alakítania.