Vérfagyasztó! Megölte 18 éves barátnőjét az ismert sportoló

Megölte 18 éves szerelmét Clayton Whittemore, akit az év hokijátékosának is megválasztottak.

Az ismert sportolót, Clayton Whittemore-t letartóztatták, mivel azzal gyanúsítják, hogy megölte barátnőjét annak kollégiumi szobájában, majd meg akart szökni az országból.

Bár állítólag a 21 éves tehetség be is vallotta tettét a rendőrségnek, mégis zokogva kiabálta, hogy nem bűnös.

Csak a holttestet találták meg

Alexandra Kogut édesanyja riasztotta a rendőrséget, mivel lánya nem vette fel a telefont.

Az egyetemi kampusz rendészei ezek után mentek a 18 éves lány szobájához, ahol már csak a holttestére bukkantak rá.

A diáklány a felsőtestét és a fejét ért súlyos ütésekbe halt bele. A nyomokból a rendőrök azonnal megállapították, hogy gyilkosság történt, és megkezdték a tettes keresését.

Rövid kutakodás után kiderült, hogy az áldozat összeveszett a barátjával, Clayton Whittemore-ral, aki ellen körözést adtak ki.

Reggel négy órakor meg is találták a gyanúsítottat az autópálya mellett, egy pihenőhelyen, több mint száz mérföldre New Yorktól.

Szakvélemények szerint akár egész életét a rács mögött töltheti tette miatt a fiatal férfi, aki előtt fényes sportkarrier állt.

A hokijátékost megválasztották az év játékosának is, ám a gyilkosság miatt örökre elbúcsúzhat a játéktól.

Halála előtt is posztolt

A két fiatal még a középiskolában ismerkedett meg, és már több mint egy éve jártak. A lány egyik barátja elmondta, hogy Alexandra Kogut teljesen elégedett volt a kapcsolatukkal, boldognak érezte magát, és mérhetetlenül szerette barátját.

2012 legnépszerűbb sztárpárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Még a meggyilkolása előtt egy órával is azt írta ki a Twitterre, hogy nagyon várja már, hogy végre találkozhasson szerelmével.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen fegyverrel ölte meg, ahogy azt sem, hogy mi volt az indítéka.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük