Bizarrul szétszabatta arcát a 69 éves Chuck Norris
A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb akcióhőséből mostanra egy rémisztő öregúr lett.
Hogy szalad az idő, sokszor észre se vesszük, talán ezért olyan meglepő, hogy Chuck Norris néhány napja ünnepelte 69. születésnapját! Az egyik leghíresebb akcióhősből azonban mostanra egy megdöbbentően bizarr öregúr lett, aki jó hollywoodi szokás szerint öregkorára alaposan szétszabatta arcát!
Emiatt aztán senki ne lepődjön meg, hiszen a majdnem 70 éves filmsztár legalább olyan borzasztóan fest, mint mondjuk Burt Reynolds.
Norris egykor jóképű arcának vonalai ugyanis rémisztően eltorzultak, a szeme például alig látszik a sok ráncfelvarrástól.
Semmi természetesség nem maradt megjelenésében
De a botoxszal töltött brutális injekciók is kifejtették kártékony hatásukat, a sok vegyi anyag ugyanis egy kutyafejű rémmé változtatta át a népszerű színészt, de legalább a ráncokat eltüntették fejéről.
Azzal viszont nem számolt, hogy a műtőben megjelenésének minden természetességétől megfosztják plasztikai sebészei.
Norris anyja félig ír, félig cseroki származású volt, gyerekkorában ezért aztán állandóan cikizték osztálytársai, ami saját bevallása szerint a küzdősportok felé terelte.
Az ötvenes évek végén a légierőnél kezdett dolgozni, és Dél-Koreában kapta a Chuck becenevet – eredetileg ugyanis Carlos Ray néven látta meg a napvilágot -, de ugyanott kezdett el karatézni is.
A hetvenes években indult filmes pályafutása, ő játszotta el Bruce Lee ellenfelét a Sárkány visszatérben, majd Steve McQueen bátorítására beiratkozott egy színésziskolába.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Első főszerepét az Országúti bunyósban szerezte, a nyolcvanas években pedig olyan videóklasszikusokat forgattak vele, mint az Ütközetben eltűnt, a Tomboló terror vagy a Karatés védőangyal.