Bugyi nélkül parádézott a füllentős sztárszépség, Caprice Bourret

A Meteor Awards díjkiosztón megjelent Caprice Bourret túl sokat mutatott magából a vörös szőnyegen.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kilencedik alkalommal megrendezett ír zenei díjkiosztó, a Meteor Awards több szempontból is szolgált szenzációval. Ám jelen esetben tekintsünk el a díjazott írektől, és koncentráljunk inkább Caprice Bourret-re, az egyik illusztris meghívottra.


A fehérneműmodellként és még ki tudja, miként, feltűnést keltő szőke amerikai szépség, bár sok köze nincs a zenéhez, szintén tiszteletét tette a Szent Patrik napján megtartott gálán. Ráadásul nem is akármilyen ruhában!

A furfangos szabású csipkecsoda ugyanis csípőtájon igencsak szellősnek bizonyult, így aztán nem csoda, ha az is látszott, aminek nem kellett volna – az pedig nem, aminek kellett volna.

Van bugyi vagy nincs bugyi?

Más szóval: Caprice kisasszony bőrén világosan - és ezt most szó szerint is lehet érteni – látható volt bugyija pántjának helye, vagyis az a vékony, fehér csík, ami az alsóneműben véghezvitt napozás következményeképp látható.

Viszont ha az a huncut vonal ott világított, akkor egy a kérdés: hol maradt a sztár bugyija? Egyáltalán – volt-e bugyi rajta? Nos, ennek megválaszolását kénytelenek vagyunk ráhagyni az olvasókra, bár a hölgy habitusából kiindulva feltételezhető, hogy ezúttal a kredencben lapult a kimenős alsónemű.

A 38 éves Caprice - Nagy-Britanniában csak keresztnevén emlegetik – egyébként, a bugyikérdést félretéve, zűrzavaros múltra tekint vissza. Annak idején úgy érkezett a szigetországba, mint gazdag szülők csemetéje, később azonban kiderült, egy háromszobás faházban, apa nélkül cseperedett fel. A csélcsap papa pedig nem dúsgazdag üzletemberként, hanem használtautó-kereskedőként dolgozott. 

Ráadásul eleinte évekkel fiatalabbnak hazudta magát, és azzal kérkedett több interjúban is, ártatlan leányka-korában megnyerte a Miss Teen California szépségversenyt. Persze a füllentés eljutott az említett szépségverseny alapítójához is, aki iratokkal tanúsította, az a „Caprice akárkifene” bizony sosem nyert versenyt nála, sőt, még csak nem is jelentkezett rá.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Mégis, ennek ellenére – vagy tán éppen ezért – számos rajongója van a füllentős hölgyeménynek, gyakran hívják meg különféle rendezvényekre és jótékonysági műsorokba is. Hát kérem, mi ez, ha nem a showbiznisz?

Ezt is szeretjük