A 82 éves Calvin Klein és 36 éves modell pasija 8 éve bolondulnak egymásért: fotókon a pár

Ezt a sármos pasit szereti a világ egyik leghíresebb divattervezője.

Calvin Klein párja

Mutatjuk Calvin Klein dögös, modell párját, Kevin Bakert.

Calvin Klein párja

Calvin Klein 1964-ben vette feleségül Jayne Centre-t, Marci nevű lányuk 1967-ben született meg, majd hét évre rá szülei elváltak. 1986-ban a divattervező újranősült, 2006-ban azonban ez a házasság is válással ért véget. Ezt követően férfiakkal kezdett ismerkedni, immáron pedig nyolc éve alkot egy párt 36 évvel fiatalabb párjával.

Az amerikai divatmogul, aki idén ünnepelte 82. születésnapját, 76 éves volt, mikor összejött Kevin Baker modellel. A nagy korkülönbség ellenére a pár között láthatóan tökéletes az összhang, ami süt róluk, bármikor megjelennek együtt nyilvánosan.

Calvin Klein és Kevin Baker 2016-ban vállalták fel kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, és azóta is gyakran látni őket együtt különböző eseményeken és hétköznapi pillanatokban. A pár nyitottan kezeli a kapcsolatukat, és sosem rejtették véka alá szerelmüket. Képes összeállításunkban több képet találsz a párról!

Cover-fotó: Getty Images

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük