Pucér fotókon a világ egyik legszebb First Lady-je, Carla Bruni
Az olasz származású, 40 éves Carla Bruni gátlástalanul megmutatta bájait a kamerának.
Az ember általában egy ország élére komoly férfiakat és felelősségteljes nőket képzel, akik nem a külső tulajdonságaikkal tűnnek ki elsősorban. Általában. Ám, mint mindenhol, még a politika legrangosabb berkeiben is akadnak kivételek, erősítendő a szabályt.
Nos, ezúttal a francia elnöki párt nézzük meg közelebbről – ám nem Nicolas Sarkozy kvalitásairól elmélkedünk, sokkal inkább harmadik feleségét, Carla Brunit vesszük górcső alá.
A hölgyeményen ugyanis igencsak van mit nézni, főleg, ha az embert férfiból gyúrták.
A Torinóban világot látott kis Carlának már a gyermekkora sem volt mindennapi. Bár hivatalosan egy híres gumigyár-igazgató és egy zongorista leánya volt, a franciák First Lady-je nemrég egy interjúban elárulta, valójában anyja egy brazil élelmiszeripari mágnással folytatott hatéves viszonyából született.
Építész helyett modell
Akárhogy is, szülei minden bizonnyal mindent megadtak neki ahhoz, hogy boldog legyen, vagy legalábbis sikeres. Ennek érdekében egy svájci bentlakásos iskolában taníttatták ötéves korától, majd Párizsban tanult építészetet és művészetet.
Azonban nem sokáig vonzotta az egyetemisták élete: 19 évesen kezdett modellkedni, számos világmárka választotta őt arcául. Olyannyira, hogy a kilencvenes években a húsz legjobban kereső modell közé sorolták. Ezalatt az idő alatt számos hírességgel bonyolódott kalandba, köztük Mick Jaggerrel és Eric Claptonnal is.
A zenélésbe is belekóstolt a kilencvenes évek második felében, és azóta is jelennek meg albumai. Sarkozy-vel 2007-ben ismerkedett meg, és a politikust nyilván lenyűgözte választottja szépsége, mert hamarosan meg is kérte a kezét.
A rajongói bizonyára bánják, hogy az azóta már francia állampolgársággal is rendelkező Bruni mostanában nem vetkőzik le olyan gyakorisággal. Mint ahogy nemrégiben David Letterman showjában mindenki decens ruházatban láthatta a buja szépséget, amint gitárjával a kezében dalolgatott a közönségnek az interjú után.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ám az interneten még mindig fellelhetők a hölgy pucér fotói, így bárki gyönyörködhet a szépség idomaiban, amikor csak akarja. És ezért még fizetni sem kell, nem úgy, mint annak a vásárlónak, aki 2008 áprilisában rekordáron, 91 ezer dollárért - mintegy 17 millió forint - vásárolta meg Bruni egyik 1993-as meztelen fotóját.