Bruce Willis 3 éves unokája szőke angyalka: Louetta és édesanyja összeöltöztek
Bruce Willis unokája csodaszép kislány, anyukájával ugyanolyan fürdőruhába bújtak.
Bruce Willis és Demi Moore kisunokája április 18-án lett hároméves. A kis Louetta igazi szőke angyalka, a róla készült, friss fotókon pedig az is látszik, hogy milyen sokat nőtt.
Bruce Willis unokája összeöltözött anyukájával
Rumer Willis lánya most ünnepelte a születésnapját, a jeles alkalomból édesanyja egy megható posztot tett ki Instagram-oldalára, melyben azt fejtegeti, hova rohan ennyire az idő. A képes válogatás egy babaképpel indul, közben aztán végig kísérhetjük, ahogy a kicsi lány egyre nagyobb lesz, és egyre több élménnyel gazdagodik.
A fotók között Louetta nagypapájával és nagymamájával is szerepel, igazán megható pillanatok szemtanúi lehet, aki végig nézi őket. A legfrissebb fotókon pedig már édesanyjával látható a kislány, ezek a képek is irtó cukira sikeredtek!
Louetta és Rumer Willis ugyanis a tengerparton töltötték együtt idejüket, jókedvüket és a köztük lévő szoros köteléket még inkább megkoronázta, hogy anya és lánya össze is öltözött a strandolásra. Míg a kislányon egy citromsárga színű fürdőruha van, addig édesanyja egy olyan bikinit viselt, ami ugyanabból az anyagból készült.
A felhőtlen fotókat elnézve mosolyognia kell az embernek, annyira jól mutatnak együtt a képeken, az utolsó fotón pedig tökéletesen kivehető, hogy Louetta mennyire hasonlít már édesanyjára, arca egy az egyben olyan: a vonásai, a mosolya… Le sem tagadhatnák egymást.
„Olyan szerencsésnek és hálásnak érzem magam a gyönyörű napokért a kislányommal. Olyan gyorsan telik az idő, és úgy érzem, olyan emléket kell együtt átélnünk, melyek örökké megmaradnak.” – írta posztjában Bruce Willis lánya.
A bejegyzésre természetesen rengeteg hozzászólás érkezett, mindenki imádta a közös fotóikat:
„Olyan nagyszerű anya vagy!”
„Imádom a passzoló fürdőruhátokat!”
„Milyen cuki!! Hasonlít az apukádra.”
Természetesen a születésnapi összeállításért is odáig voltak a rajongók, a sok jókívánság mellett rengetegen írták, hogy mennyire édes, mosolygós kislány, és az egész család olyan szeretettel teli és összetartó, hogy egyszerűen jó rájuk nézni.
Goldie Hawn és Kurt Russell 12 éves unokája ilyen szép kislány: Rio kiköpött nagyanyja
Goldie Hawn és Kurt Russel legkisebb unokája már most érdeklődik a művészet iránt.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- terence hill















