Britney Spears szexkazettájáért még ölni is képesek

A zűrös énekesnő legellenszenvesebb volt fickója remélhetőleg megbánta már, hogy tavaly filmre vette a sztárt.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagyon kétségbe lehetett esve akkoriban Britney, amikor viszonyt kezdett Adnan Ghalibbal, aki ráadásul a gusztustalanabbik fajába tartozik a lesből támadó fényképészeknek.

Immáron külön utakon

A brit paparazzóval valamikor a tavalyi év során jött össze a popsztár, és egyes források szerint annyira szerelmes lett a 36 éves férfiba, hogy gyereket is akart tőle – egészen idén márciusig, amikor végül szakítottak, mert bizonyítottan egy másik nőnek is csapta a szelet a fotós.

Belső infók első kézből

Ghalib valószínűleg előre tudta, hogy csak futó kaland lesz számára a zűrös díva, így aztán még jobban igyekezett előnyt kovácsolni a kapcsolatból, amíg lehetett. 

Már viszonyuk idején sem viselkedett túl etikusan, az énekesnő fotóit ugyanis nem átallott feltölteni a netre, sőt, azt is terjesztette, hogy tőle terhes a sztár - most pedig a szexvideójukat akarja kiárusítani.

Az állítólagos kompromittáló felvételek tavalyi mexikói útjuk idején készültek, amikor is Britney buja privátsztriptízben részesítette kedvesét, amit az természetesen rögzített. Nemrég be is jelentette, hogy áruba bocsátja a szalagot, ám azóta többször életveszélyesen megfenyegették telefonon, sőt, néhány napja le akarták szúrni Los Angeles-ben.

Bár sem a Los Angeles-i rendőrségen, sem a Megyei Seriffhivatalban nincs jegyzőkönyv a támadásról, bizonyos hírek szerint a lesifotósnak sebek vannak a karján és az arcán, melyeket a támadó ejtett rajta.

- Igen, megtámadtak, de az ügyben még folyik a nyomozás. Nem sokat mondhatok az esetről, minthogy 1. sokkal erősebbnek kell lennie annak, aki tényleg bántani akar, 2. sokan meglepődnének, ha tudnák, ki áll az incidens mögött.

Rengeteg hívást kaptam a világ minden tájáról, melyekben vagy a kazettáról kérdezgettek, vagy megfenyegettek, ezért úgy döntöttem, egy időre visszavonulót fújok, és csendben meghúzom magam – nyilatkozta a paparazzó.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Persze, őt ismerve, az sincs kizárva, hogy ezzel a felhajtással akarja felhívni a figyelmet a szalagra, hogy aztán nagyot kaszáljon majd az eladásával. Ha egyáltalán létezik valamilyen felvétel.

Ezt is szeretjük