Megdöbbentő átváltozás! Britney Spears rég volt ilyen jó formában
Britney Spears súlyingadozásai mindennapos hírnek számítanak a sztárvilágban.
Britney Spears hol bomba formában, hol pedig jókora úszógumival lép színpadra - súlyának ingadozásán már meg sem lepődünk.
A sztár éppen Femme Fatale nevezetű koncertsorozatával turnézik. Legutóbbi, londoni koncertjén viszont hatalmas meglepetést okozott rajongóinak: egyáltalán nem rejtette el a hasára felszökött úszógumit, sőt, öltözékével még ki is hangsúlyozta azt. Flitteres felsője és rövid famernadrágja mindent látni engedett.
Keményen küzd a pluszkilók ellen
Ám az őt ért kritikáknak köszönhetően fogyókúrába kezdett, és amikor családjával Rio de Janeiro partjainál kapták lencsevégre, már sokkal karcsúbbnak tűnt, ugyanakkor meglehetősen nyúzott volt.
Ám ahogy a második fotón is látszik, Buenos Aires-i koncertjén már hozta a formáját, júniusi fellépőruhája már remekül állt rajta.
Britney a Daily Mailnek adott interjújában beismerte, folyamatosan küzd azért, hogy formában tartsa magát. Nagy akaraterőre van szüksége ahhoz, hogy lemondjon például a nassolásról, ám a legnehezebbnek a kora reggeli edzést tartja.
Viszont az énekesnő azt vallja, hogy csupán a kezdet nehéz, ha ugyanis megvan maga az elhatározás, utána már minden sokkal könnyebb. Az pedig, hogy folyamatosan versenyeznie kell más művészekkel is, csak még inkább inspirálja.
Harmadik esküvő?
A turnékon nincs egyedül a sztár, mindenhova elkíséri őt barátja, Jason Trawick, akivel lassan már két éve vannak együtt. Sőt, a minap a férfit egy elegáns ékszerüzletből látták kisétálni, ahol állítólag tetemes összeget hagyott, talán épp jegygyűrűt vásárolt.
Britney két váláson van már túl: első házasságát gyerekkori barátjával, Jason Alexanderrel kötötte - a frigy csupán 55 órán át tartott.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Később Kevin Federline-hoz ment hozzá, akitől két kisfia született - három évig voltak együtt.














