Ez aztán kínos! Beégett élő koncertjén Britney Spears
Britney Spears "élő" koncertjén égett be azzal, hogy elfelejtett énekelni, miközben a zene szólt.
Kellemetlen helyzetbe került Britney Spears, aki Las Vegas-i koncertje közben égett be azzal, hogy nem is élőben énekel.
A szám ugyanis zavartalanul folytatódott, és hallatszott az éneke is, amikor ő még hevesen integetett a közönségnek - mikrofonnal a kezében.
Elfelejtett belépni
A 32 éves egykori popdíva elfelejtette a dal szövegét, mivel annyira belemerült az integetésbe, így rossz ütemben emelte vissza szájához a mikrofont.
A bakit azonban több rajongó is észrevette, és a közösségi oldalakon szóvá is tették, hogy egy sztártól többet várnak, mint hogy a saját, élőnek meghirdetett koncertjén playbackről nyomja.
Britney Spears december legvégén kezdte a koncertsorozatát a kaszinók fővárosában, bár nem volt minden zökkenőmentes.
Nem először égett be
Többen is kritizálták az énekesnő megjelenését, aki bár sokat fogyott, alakja nem tökéletes, mégis igyekeztek alig valamit takaró ruhákat ráadni. A főpróbán még kockákat is festettek a hasára, hogy jobb legyen a kinézete.
Alig lehet felismerni friss képén! Britney Spears festékszóróval kente ki magát
Nézegess képeket!
ElolvasomNem ez volt az első alkalom, hogy csaláson kapták, az egyik koncertjén mikrofon nélkül énekelt, ugyanis az a heves tánc közben messzire elrepült, ám a hangon ez mit sem rontott, és azt se lehetett hallani, amikor földet ért a mikrofon.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció













